Bölcs Leó bizánci császár (886-912) Taktikájában írja:
A magyarok fegyverzete kard, bőrpáncél, íj, kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel; vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják.
Lotharingiai Regino apát Világkrónikájában olvasható a magyarokról:
A fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen… karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni.
Kiszely István írja a Magyar nép őstörténete című munkájában (2001):
Őseink harcosainak eredményessége sok tényező együttes hatására épült: az alkalmas ruházatra, a fáradtság tűrésére, a kitűnő fegyvereikre, kitűnő lovaglókészségükre, igénytelen és kitartó lovaikra, … és az átgondolt hadvezetésre.
Ősmagyarok fegyverei
Az íj és nyilak
A visszacsapó, az összetett reflexíj a honvisszafoglaló magyarok legfontosabb fegyvere volt. Rugalmas és kemény fából, állatok inából, szaru- és csontlemezekből, halenyvvel összeragasztva készült. Egy jó íj elkészítése 5-10 évig tartott és több lónak vagy marhának árával felért. Díszített bőrburkolatban – íjtegez – tartották. Kétszer olyan messze lehetett vele lőni mint a más népek által használt íjakkal. Egész Európában a magyarok nyilaitól féltek. Litániákban imádkozták: A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.
A nyílhegyek vasból készültek különböző alakban és méretben. A nyílvessző könnyű és egyenes kellett legyen. Általában nádat és berkenyét használtak.
Szablya
A szablya rövid, enyhén görbe kard. Hegyénél mindkét oldala éles. Így egy vágással támadtak ember és ló ellen. Először az emberhez vágtak és mikor visszarántották a kardot a másik élével felhasították a ló hasát. (Bővebb leírás a Kardgyártás című fejezetben.)
Buzogány
Rövid nyelű, fémbunkóban végződő ősrégi fegyver. Több változat létezett: a fémbunkóból tövisek álltak ki, vagy láncon lógott (láncos buzogány). Ütésre használták. Botond (a bizánci vaskapu hősének) kedves fegyvere. A magyaroknál és más keleti népeknél vezéri jelvény is. (Jogar)
Lándzsa
A közelharc félelmetes fegyvere. Két méter hosszú fanyelük és 20-40 cm hosszú vashegyük volt. Kétféle lándzsát használtak őseink: hajítódárda és két kézre fogott közelharcban használt súlyos döfőlándzsa.
Kopja
Rövid lándzsa-szerű, tömör hegyű szúró fegyver. Ezzel taszították le ellenfelüket a lóról.
Fokos
Hosszúnyelű, kicsi, díszes balta alakú fegyver. Ezzel hasogatták fel az ellenség páncélját.
Ide tartozik még a harcibalta, szekerce, csatabárd (Szent László király kedves fegyvere, ábrázolásában mindig szerepel).
Parittya
Követ hajító fegyber. Bőrdarabból és a végén hozzáerősített szíjakból áll. Gyors forgatás után az egyik szíjat elengedik, hogy kirepülhessen a kő.
Kengyel
A kengyel erősen növelte a lovas erejét, ügyességét. Olyan biztonságosan lehetett benne támaszkodni és mozogni, mintha földön állna az ember. Vágtában mozgó lóról nyilazni csak kengyelben állva lehet. A kengyel használatát az avarok és magyarok tanították meg Európa többi népével.
Fegyvereiket az övükre akasztva hordták, hogy a felső test szabadon mozoghasson.
(K.M.E.)