A KITALÁLT KÖZÉPKOR

Pap Gábor

Földindulás a nyugat-európai középkorkutatásban

(“A tizenegyedik parancsolat: NE HAZUDJ!” c. előadássorozat keretében, 2001 december 5-én (Magyarok Háza) elhangzott előadás írott változata.)

Szerkesztve

Arról a nagyjából 300 éves időcsúsztatásról lesz szó, amelyik jelenleg az európai történettudománynak a botrányköve. Nagyon érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, ugyanis olyan kérdésről van szó, amit a tudomány, még akár 10-15 évvel ezelőtt is nagyon egyszerűen intézett el, ugyanis hallgatott róla. 

Heribert Illig: Das erfundene Mittelalter – A Kitalált középkor. Ebben a műben, ahogyan Illig a bevezetőben szépen végigköveti, két kutatási vonulat találkozott s ő maga figyelmeztet rá, hogy ez egy egészen rendkívüli pillanat volt. Az egyik az az időszámítás történetének a menetén került be a képbe, a másik pedig a hamisításoknak a története mentén.

Ő időszámítási kérdésekkel is, meg hamisításkérdésekkel is foglalkozott, de elsősorban egyiptomi, ókori témák kapcsán (a középkor föl se merült). Ott figyelt föl bizonyos dolgokra, publikált is ebben a témakörben, mégpedig egy olyan folyóiratban, amit Ő alapított Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart. Azt jelenti, hogy Előkor, korai idő és jelenkor. 1989-ben indította el. Mindjárt az elején egy munkatársi gárdával dolgozott. S ebben még elsősorban ókori témákkal foglalkozott. A kora középkori hamisítások tulajdonképpen egy konferencia kapcsán kerültek bele a látóterébe, egy nagyon híres hamisításokkal foglalkozó történész, ez a bizonyos Horst Fuhrmanns, 1986-ban – tehát jóval előbb még mint ahogyan ez a folyóirat elindult – a konferenciát az ő szövege zárta. Megint egy pár írásról, a középkor derekáról, kiderült hogy hamisítvány. A Karoling korra vonatkozóan például 1986-ban a következő az adat: 270 ún. Nagy Károly okmányról tudunk és ebből 1996-ig – amikor Illig ezt publikálja -, már 101-et hamisnak minősített a tudomány. 270-ből 101 hamis. Erre már azért föl kell tenni a kérdést – és ezt minden szaktudós egyértelműen elismeri: Mi a hitele egy olyan történetkutatásnak, amelyik a saját történetének tetemes részében, kb. fele arányban hamis adatokkal dolgozik, arra épít föl történelemkoncepciót, s ami ennél is veszélyesebb, ennek alapján tervez nekünk jövőt? Már idestova a felénél tartunk ugyanis a fönnmaradt összes adat esetében, amiről egyértelműen kiderült, hogy hamis, s hol vagyunk még akkor a folyamat befejezésétol. A konferencia zárszavát Horst Fuhrmanns tartotta, s egy nagyon érdekes, figyelemre méltó megállapítást tett. A hamisítások amelyek olyan nagyon híresek, s amiket többé kevésbé azért már korábban fölfedeztek, egy közös jellegzetességet mutatnak. Ezeknek a hamisításoknak az időpontját általában pontosan tudjuk. Tudjuk, hogy mondjuk 294-ben hamisítottak egy adatot. Igen ám de amikor először használják ennek a hamisításnak az eredményét az nem akkor történik. Hanem? – átlagosan 300 évvel később, s valamennyi ilyen fontos hamisítás, – a könyvben benne vannak részletesen, – tehát figyelemre méltó mondja Ő, hogy honnan tudhatták, mondjuk 284-ben hogy 584-ben mik fognak történni, hogy annak az érdekében hamisítsanak? S azt mondja a zárszóban, hogy engedjenek meg neki egy játékos következtetést: „…itt két eset van, többről nem lehet beszélni. Vagy minden hamisító próféta volt, – tehát pontosan tudta, hogy 300 év múlva mi fog történni – vagy valami gond van az időszámításunk körül.” Ennyit mert megfogalmazni egy szaktekintély 1986-ban, ’88-ban pedig a konferencia jegyzőkönyvében ezt írásban is közzétette. Ez volt az egyik indítéka Heribert Illignek. Leírja, de Horst Fuhrmanns-ra hivatkozva, hogy „nem szokás hamisítani raktárra.” Ilyen nincs, hogy raktárra hamisítok dolgokat, majd csak eljön az idő, amikor használni fogják ennek az eredményét. Minden hamisítás azonnali, célratörő művelet, ami azt jelenti, hogy azonnal kell hogy a hasznát lássák vagy megsemmisítik, mert semmi értelme nincs.

Mi volt a második vonulat? A második vonulat önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy Heribert Illig felállítsa ezt az „időcsúszás”-elméletét. Ez pedig az időszámítás története, tehát naptártörténet. A Gregorián naptárrevízió 1582-ben történt, XIII. Gergely pápának az utasítására: 1582 október 4.-e után mindjárt október 15.-ét iktatott be a naptárba. 10 napot korrigált. Miért volt szükség erre a korrekcióra? A nyugati világ nem sokkal a bevezetése, kihirdetése után ebben az időszámítási rendszerben számol a mai napig is. S mert a keleti egyház nem vette át, ebből adódott az a furcsaság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az november 7.-én történt. Október 25.-ét mi november 7.-ének írtuk, ők pedig a régi naptár szerint október 25.-ének. Ez a csúszás ugyanis a Julián naptárhoz képest történt. A Julián naptár a nevét Julius Caesarról kapta, ő Krisztus előtt 45-ben vezette be, amikor is egységesítette az addig teljesen heterogén, s különbözőképpen történő időszámítást. Miután nem volt pontos az ő korrekciós metódusa – tehát keveset korrigált – elcsúszott a tényleges időtől az, amit számontartottak. Ez mit jelent? Azt hogy hiába volt a nappal egyforma hosszú, mint az éjszaka, még nem jelzett a naptár tavaszi napéjegyenlőséget. Miért olyan fontos ez? Azért mert a középkorban a tavaszi napéjegyenlőséghez számították a Húsvétot és akkor még a Húsvét kiszámítása nem mellékes dolog volt egy társadalom életében, hanem a legfontosabb dolgok egyike. Ez azt jelenti, hogyha elcsúszott a napéjegyenlőségtől a naptári adat, akkor az egész ünneprend csúszott, mivel mozgó ünnep lévén valahová le kell horgonyozni, ez a tavaszi napéjegyenlőség. A mai napig is oda horgonyozzuk le. Ez a folyamat nagyon jól utánaszámolható. Illig is mit mond, Krisztus előtt 45, adjuk hozzá 1582-t, ennyi évre vonatkozó csúszást kell korrigálni. Pillanatok alatt kidobja a számítógép: 13 napot kell korrigálni. (12,7 napot.) Ehhez képest a pápa 10 napot korrigált. Ez önmagban még nem lenne tragédia, mondjuk akkor nem volt pontos számításra lehetőség…, ekkorát nem lehet tévedni. A másik meg – Illig is hangsúlyozza -, hogy pontos a naptár. 13 nap helyett csak 10 napot korrigált és mégis pontos a naptár. Semmi baj nem lenne, hogyha azzal a 3 nappal csúszásban lennénk, de nincs csúszás. Ez pedig egyetlen módon képzelhető el, hogy az ennek a 3 napnak megfelelő évmennyiség sohase történt meg. Művileg van beiktatva. – Ez rettentő fontos tétel.

Természetesen Illig nem 1-2 nap alatt jött erre rá és az nem létezik, hogy erre az időszámítással foglalkozó tudósok rá nem jöttek volna. Ha mások nem, akkor a csillagászok, azok közt még akad azért gondolkodó fej. Tényleg rájöttek. Ezek után semmiféle nemzeti kisebbrendűségünk ne legyen, mert még nekünk se hazudtak ekkorát. Mivel magyarázták? Nem Krisztus előtt 45-ig korrigált a pápa, hanem a niceai zsinatig. Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy felgyülemlett hibát kell korrigálni, s tudjuk, hogy mióta gyülemlik föl – mi köze ennek a niceai zsinathoz? Az égvilágon semmi! Ráadásul Illig volt olyan alapos, hogy utánanézett a niceai zsinat aktáinak. Hátha legalább szóbakerült az időszámítás mint olyan, – szóba sem került! Megvannak az aktái. Magyarán szólva itt 300 évvel semmi módon nem tud elszámolni, se a történettudomány, se a csillagászat tudománya, se az egyháztörténet. Ez a 300 év akarjuk vagy nem, mesterségesen van becsempészve a történetírásba, – nem a történelembe, mert sohase történt meg. Ez ami a faktum, az a két útvonal figyelmeztette Őt arra, hogy valami gond van és innentől kezdve gyakorlatilag ezzel a kérdéssel foglalkozik. A fő tézise, ahogyan ebben a könyvben leírta, – szó szerinti idézet következik:

„1991 januárja óta a következő tézist képviselem röviden fogalmazva. Az európai történelemben a VII., VIII. és IX. század művileg beiktatott időegységet képez. Ennek nincs semmiféle reális történése, úgyhogy maradék nélkül törlendő. Az előtte és az utána lévő időszakok pedig közvetlenül vagy csupán kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt ekkori tudásomnak megfelelően – tehát ’91-et írtunk ekkor – pontosan behatároltam. A fiktív, kitalált időszak 614 szeptemberétől 911 augusztusáig tart. Egy ilyen precíz adatolást azonban csak a további kutatások fényében erősíthetünk vagy változtathatunk meg.” – eddig az idézet. Ez a ’98-as könyvből való.

Hozzáteszem, hogy 1999-ben már módosította ezt a javaslatot, nem sokkal, a 614 mint dátum maradt, s augusztus végétol javasolja a kimaradást és azt 911 szeptember elejéig, tehát az az időszak maradt ki, ez gyakorlatilag 300 év, – egészen pontosan az Ő számításai szerint 297 év. Az elmélet kidolgozására vonatkozóan, még néhány adat: 1989-ben a Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart… és ’91-től már benne az időcsúszás téma, folyamatosan jelenik meg. Mire az ember komolyan vehet egy elméletet hallatlan mennyiségű és minőségű tényanyaggal kell azt megalapozni. ’91 óta módszeresen ennek a feltárására gyűlnek-gyűlnek az adatok. 1995-től megváltoztatta a címét ennek a folyóiratnak, s innentől Zeitensprünge néven jelenik meg, Időugrásoknak fordítjuk magyarra. Nagyon kiváló munkatársai voltak, mint: Hans-Ulrich Niemitz, Angelika Müller – ezek nagyon jó nevek – vagy Manfred Zeller Erlangenből, Gunnar Heinsohn Brémából, Christian Blöss, Uwe Topper Berlinbol. Tőlük már mind jelentek meg írások, ezeket lehet ellenőrizni. Végül Illignek a vonatkozó munkái – 1992-ben megjelenik az első Gräfelfing-ben, München közelében, tudniillik Illig bajor. Ennek az a címe, hogy Karl der Fiktive, genannt Karl der Große … Ez akkora poén, hogy én nem változtattam volna meg ezt a címet a további kiadványokban sem. Ez magyarra fordítva így szól „Fiktív Károly, akit mi Nagy Károlynak nevezünk” – teli találat. Ez volt az első könyve. Akárhol vizsgáljuk a bajorok szereplését – nemcsak a történettudományban – mindig jön egy elbiggyesztett ajak német részről, „ja már megint a bajorok”, holott ha valakinek, akkor pontosan a bajoroknak köszönhetik, hogy egyesült mai állapotukban megmaradhattak a II. világháború után. Ha azok ki nem tartanak a német egység mellett a legvadabb időszakokban is, akkor bizony ma nincs Németország.

Az 1994-es kibővített kiadás még mindig ugyanott jelent meg, az már merészebb volt, de kevésbé bikfangos, ennek az volt a címe: Hat Karl der Große je gelebt? – „egyáltalán élt valamikor is Nagy Károly?” Aztán ’96-ban jelentette meg először a Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor c. munkáját – ezt már Münchenben. Ez a mű 2000-ben már a 9. kiadásánál tartott. Ehhez azt kell tudni, hogy egy új kiadáshoz minimum 10.000 példányban el kell fogynia. Ez azt jelenti, hogy ez minimum 90 ezer 2000-ig. Közben megjelent ’98-tól ugyanennek a zsebkönyv változata. Ez azért is különösen érdekes, mert a címlapján egy olyan festmény van, amelyen Nagy Károlyt koronázza a pápa, de furcsa módon az a korona, amit a fejére tesz egyértelműen a Magyar Szent Korona. Rendkívül fontos tételről van szó. Ugyanis ez az egy kép többet elárul a szándékról, mint nekem hosszú sok mondatom. 1999-ben pedig megjelent a folytatása a Kitalált középkor című könyvnek, ennek az a címe Wer hat an der Uhr gedreht? „Ki forgatta át az órát?”…tehát ki az aki átállította? Ez nagyon lényeges kérdés, mert végül is mi elkövetünk minden nagy felfedezéssel kapcsolatban egy típushibát. Példát mondok: Az aranyművesek annak idején egyértelműen kiderítették Dukász Mihály nem lehet eredeti a Magyar Szent Koronán. A reagálás nem az volt, hogy „köszönjük szépen a felismerést”, ami egyértelmű, cáfolhatatlan, hanem az hogy ugyan kinek lett volna érdeke? – nem a ténnyel foglalkozik, hanem amíg nem tudod bebizonyítani, hogy kinek volt érdeke, mikor miért, addig magát a tényt sem vesszük komolyan. Ez módszertanilag megengedhetetlen.

Nagyon sokan tették föl neki a kérdést, „hogy lehetett ezt megoldani?”, ugyan „ki lehetett az?”, s Ő nagyon finoman emlékeztet rá, hogy ez a két kérdés nem szigorúan kapcsolódik egymáshoz. Attól hogy esetleg nem tudja pontosan megmondani, hogy ki állította át az órát, attól még az az óra át van állítva! Attól még a 10 nap amit korrigált XIII. Gergely pápa nem fog ugrásszerűen megnőni 13 napra! Mindenesetre nagyon komoly érdekeltségeknek kellett közrejátszani, mert itt nem babra megy a játék. A második jelentős része még nem ezzel foglalkozik, hanem ennek a lebonyolítási lehetőségeivel. Ugyanis rögtön ezzel kezdi egy átlagember ha meghallja, hogy ez kivitelezhetetlen, ez teljesen lehetetlen, hogy ne vették volna észre, ne derült volna ki és ezzel le nem buktatták volna. Aki így fogalmaz, ha közember, akkor ez megbocsátható, de ha szakember teszi – ugyanis aki ennyire nem ért dolgokhoz az tényleg ne tegyen föl még kérdést se. Itt nagyon lényeges dologról van szó, a kérdésekkel nagyon-nagyon keményen lehet csúsztatni, és egyszerűen le lehet állítani folyamatokat. Aki szakember az azonnal tudja, hogy a középkornak abban a szakaszában, amelyről most szó van, nem abszolútumhoz mérték az időt. Az hogy mi kijelentjük, hogy lehetetlen volt átállítani, mindenki tudta hogy mikor született Jézus és ahhoz képest meg mindenki tudta, hogy hol tart az időszámítás. Lehet hogy tudta, lehet hogy nem tudta, az tény hogy nem így számították az időt. Az átlagos időszámítás az indikcióktól történt. (Beiktatást jelent magyarul.) Ha királyság volt a király indikciójától, ha hercegség a herceg indikciójától, ha pápaság a pápa indikciójától és senkit nem érdekelt, hogy egy abszolút időponthoz képest ez most 720 év, vagy 220 év vagy 1220 év. Ha egyáltalán számoltak abszolútumhoz, akkor az sem Jézus születése volt, hanem a világ teremtése. A világ teremtéséhez, ahogy ma a zsidók számolnak – tehát tudjuk ők se Jézus születésétől számolják az időt, hanem egy feltételezett világ teremtése dátumtól. Ezzel a dátummal viszont egy nagy baj van és ezt Illig nagyon pontosan előre megmondta, – egyáltalán szokjuk meg Illig nagyon pontosan adatol – létkérdésről van szó. Ő később is minden vitapartnerének felhívta rá a figyelmét, hogy tények, tehát a személyeskedést hagyjuk ki a játékból. Ha tényekből ennyit meg tud cáfolni, akkor szóba állok magával, ha nem, akkor ne is számítson válaszra. Ez az Illig féle válaszadási mód… Illig a következő alaptényeket közli még velünk. Adva van egy időszámítási rendszer, amely az Ószövetség kétféle hivatalos fordításából ered – a középkorban kétféle hivatalos fordítása volt az Ószövetségnek. Az egyik, amikor görögre fordították. Ez a 70 tudós által adott görög nyelvű változat, a Septuaginta, így találjuk meg ezen a néven a lexikonokban is. A másik pedig, ami Hieronymusnak (Szent Jeromosnak) tulajdonítódik és amelyet viszont Vulgatának nevezünk, ez volt az általános, tehát latin nyelven így futott a teljes Biblia szövege. Ebben a kettősségben azonban rejlik egy nagyon érdekes gond, amivel tudomásom szerint egyáltalán nem foglalkoznak, pontosabban Illig tudomása szerint. Ez pedig a következő: a kétféle időszámítás között 300 év differencia van. Az egyik szerinti Világteremtés 300 évvel elcsúszik a másikhoz képest. Ahhoz képest, hogy itt egy rendkívül fontos tételről van szó szinte egyáltalán nem téma. Föl sem merül, hogy hogy lehet ugyanabból az alapszövegből ekkora mértékű tévedéssel fordítani görögre, illetve latinra. Miután itt pontos forrásmegjelölések vannak, nem érdemes most ezen vitatkozni. Egyet kell tudomásul venni, hogy a 300 év – illetve ahhoz közeli elcsúszás a kettő között már a középkorban megfogalmazódott. Pontosan idézi azt a forrást, ami még ki is számítja már a középkor folyamán siránkozások közepette, hogy milyen rosszul jártunk, mert, és akkor leírja hogy hány generációnyi a tévedés a kétféle változat között. Ezt nem Illig fedezte föl, már a középkorban tudatosított eltérésről van szó. Ezek a 300 évek úgy szép lassan el kezdenek gyarapodni. Ha ez egyikre építem a történetírást, akkor megkapom azt, amit mi ma jegyzünk. Ha a másikra építem, akkor megkapom az Illig félét, ami megfelel a tényeknek. Ami a kérdésnek a “ki és milyen érdekből vitte ezt véghez” részére vonatkozik, azt viszont megint idézet formájában olvasom föl. Ilyen címeket sorol fel, „kik, mikor, hol” – az átállítás kik által, mikor és hol történt meg. Erre két verziót ad, a kettő összhangzatosan működik, nem egymástól független és nem is vagy-vagy alapon történik, hanem is-is alapon.

Először a Keleti átállítást veszi. A Ki? kérdésre a válaszát egy táblázat formájában közli: „Ki? – VII Bíborbanszületett Konstantin.” Véletlenül nem ismerős ez a név nekünk? A mi őstörténetünkben kulcsszerepet játszik. Ez a De administrando imperio, amelyben a magyarok Honfoglalás előtti állapotaival foglalkozik, meg a Honfoglalást követően is egészen a Bulcsú idejéig. Ezt bizony mi tőle tudjuk. Ha az ember megtudja, hogy ez a császár képes volt csúsztatni, akkor  megkérdezi: hihetünk neki a saját történelmünkre vonatkozóan? Semmiféle érdek nem motiválta? Majd mindjárt látjuk, hogy egyszerűen a magyar történelem nem hagyható ki ebből a játékból. Minden egyes figura, aki ebben szerepet játszik, nekünk is kulcsfiguránk.

„Hol történt mindez? – Bizáncban. Mikor? – a X. században. Mit tesz? – mármint Bíborbanszületett Konstantin – átállítja az órát és kitölti az így nyert többletidőt.” Itt van a dolognak a nyitja. Ezeknek idő kell, és hát nyilván Illig nem meri megfogalmazni, de már mi kitalálhattuk, hogy mire kell az idő. Tehát időt kell nyernie, „miért? – hogy ily módon időt biztosítson a birodalmi ereklye, a Szent Kereszt fiktív visszaszerzésének.” Ehhez azt kell tudni, hogy a perzsa támadás éppen ebben az időben, a 600-as évek elején történik – ezért is kellett a 614-el indítani ezt az időrést – betörnek a bizánci birodalom területére, eljutnak Jeruzsálemig és a perzsa hadsereg magával viszi a Szent Keresztet. Az egész kereszténység legfontosabb ereklyéjét, amit még annak idején Konstantinnak az édesanyja Heléna császárnő – legalábbis a legendák szerint – fedezett fel, és ez volt a fő ereklyéje a bizánci birodalomnak s rajta keresztül az egész kereszténységnek. Ezt a perzsák elhurcolták, és ha a tényleges időrendben számoljuk a dolgokat, Bizáncnak ezt soha nem sikerült visszaszerezni. Ha valaki itt esetleg a vallástörténetnek, egyháztörténetnek a tudora, nem mondaná e meg nekem, hogy hol van a Szent Kereszt, ma – egy elég nagy darab fa, valahol azért csak megvan? Erre azt szokták mondani, ó kérem szépen azt már annyi kis szilánkra feldarabolták és ilyen kereszt ereklyetartókba befoglalták, hogy abból már egy erdőt lehetne konstruálni, nem egy keresztet. Amilyen cinikus annyira nem igaz ez a kijelentés. Mindenesetre, ha a tényleges időrendet tekintjük, akkor ideje sincs Bizáncnak arra, hogy földarabolja ezt a keresztet és kicsi részletekben kereszt ereklyetartókba foglalja. Miért? Azért mert nem fér hozzá, Perzsiában van. Tehát „be kellett iktatni – írja Illig – azt az időszakot – ami nem 2-3 év – ami alatt meg lehetett írni, mint hogyha a bizánci császár előrenyomult volna, elfoglalta volna Perzsiának egy részét, visszaszerezte volna a Keresztet.” – ezért fiktív a visszaszerzés. Nem valóságban megtörtént, mert a megtörtént dolgokat elég pontosan lehetett tudni. Ezeknek időt kellett szakítani, és ennek időt csak jóval később lehetett szakítani, amikor már egyetlen kortárs sem élt. Ne felejtsük el logikailag ez egy hibátlan konstrukció Illig részéről. „Mennyit kellett? – erre írja Ő, hogy az órát bibliai alapon – a kétféle fordítás különbségét tekintetbe véve – dinasztikus alapon – ennek megint megvan a részletes indoklása, hogy miért kellett kitágítania a bizánci császárságnak a működési idejét – és/vagy kronológiai alapon.” Nehogy azt higgyük, hogy egyetlen féle időszámítási rendszer volt Európában Bizáncot is belevéve, hanem volt külön egy alexandriai, meg volt külön egy Alexander, vagyis Nagy Sándor féle és a kettő között megint ez a bűvös majdnem 300 év a különbség. Amikor Illig sorra veszi az időszámításoknak a középkorban szokásos fajtáit, teljesen döbbenetes, hogy állandóan ez a 300 év körüli különbség jön elő, és erre mondja Ő valahol, hogy tényleg bolond lenne valaki, aki ezt nem használja ki, hogyha egyszer szüksége van időre. Itt már tényleg nem lehet megspórolni, hogy kimondja az ember – miért van szüksége időre? Azért mert ha nincsenek tényleges ősei, és ha nincsenek tényleges hőstettek a múltjában, akkor helyet kell nekik szorítani! Európának nincs múltja mint ismeretes… Sem a bizánci részen, se a nyugat európai részen – no majd csinálunk nekik. Bizony nagyon nagy szükségük volt erre a 300 évre és itt már maga Illig is érezheti, hogy tulajdonképpen maga alatt vágja a fát. Minél több igazságot hoz felszínre, annál inkább recseg-ropog az az ág, amin ő maga is ül. Akár mennyire is tudjuk, hogy a bajor nem azonos a némettel, kiderül, hogy az egész Német-római Birodalom az a Karoling Birodalmon alapszik… – és már Illig megfogalmazza, nem az én következtetésem hogy többről van itt szó – az egész Európa Ház, mint olyan, az a Karoling birodalmi eszmén alapszik. Ha kihúzza a Karoling korszakot, mint jellegadó ősképet, akkor összeomlik az Európa Ház koncepció.

Ott kezdődik, hogy nincs is ezredforduló, 1701-ben vagyunk. Nade „mecsoda özlet” volt ez azoknak a köröknek, akik nem fogják föladni ezt a tézist. Legalábbis addig, amíg valamilyen biztos széfbe nem juttatják a szerzett hasznot… – természetesen „kemény munkával” szerzett hasznot. A másik része az átállításnak Nyugaton történik, s ugyanezeket a kérdéseket teszi föl. „Ki?” – a válasz „III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa”. Itt már tényleg érezhetjük, hogy a bizonyos nostra res agitur, itt a mi ügyünkről van szó, ez nem kétséges. Ahol a baloldalt a pápaság és a császárság a nyugati formájában van, a jobboldalt a bizánci császárság – ahol nem kell két személyt megnevezni, mert ugyanaz a személy tölti be a legmagasabb szintű egyházi és a világi hatalmat (cezaropapizmus) -, akkor az ember azért rákérdez, hogy véletlenül a térképen a kettő közé nem esik valami terület? …És az nem fontos terület? Akkor kiderül, hogy az egész cirkusznak egyetlen tétje van, az pedig a Kárpát-medence. Miután ezt nyilvánvalóan észrevette Illig is, egy gyors visszavonulást fuvat. Ennyire azért nem akart igazat mondani, jön kicsit visszafelé – nem sokat, becsületére váljék -, ez maga már egy óriási dolog, hogy ennyit lemert írni… Már sokan kérdezték, hogy „él még ez az ember?” Az arcképe megvan az egyik könyvben és bizony kicsit megviselt ez az ember, nem is csodálom, egyfolytában „nyírhatják” odakint, de azért jó egészségnek örvend. A legutolsó Zeitensprünge is itt van, és egy nagyon szellemes, kedves előszót írt hozzá, nem így szokott halála előtt 5 perccel fogalmazni az ember – én nagyon hosszú életet kívánok neki és eredményeset.

III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa. „Hol történik mindez? – Rómában és Kölnben.” Nyilván fogalmazódik a kérdés, miért nem mond Aachent? Erre csak úgy lehet válaszolni, ahogy Kálmán királyunk válaszolt volna, hogy „Aachenről miután nincsen, említés se tétessék.” Az az Aachen amit nekünk tanítanak Nagy Károly korára, a Karoling korra vonatkozóan, akkor még egyáltalán nem is létezett! Itt csúsztatásoknak mesterműveivel állunk szemben. „Hol? – Rómában és Kölnben” – ezek ugyanis már akkor léteztek. „Mikor? – a X. században. Mit tesz? – átállítja az órát. Miért? – itt jön egy nagyon érdekes dolog – azért hogy a „végidők császára” (ez az „Endekaiser”) birodalma elkezdődhessék” – ezt ugyanis 1000-re jósolták. Ha még nincs 1000 csak 700, akkor én III. Ottó nem lehetek az Endekaiser. Más az eset, ha be tudom úgy állítani az órát, hogy most van 1000, mert akkor én vagyok a „Jani”. Nagyon szépen mutatja, hogy hogyan készülnek erre, szinte évenként változtatja meg a címét III. Ottó a pecsétjein is, ahogyan a világ felé megmutatja önmagát, s egyre határozottabban jelzik ezek a címzései, ahogyan megszólíttatja magát, ahogyan az oklevelein jelzi magát, hogy ő azonosítja magát ezzel az Endekaiserrel, a Végidők császárával. Azért ne felejtsük, hogy ma, amikor az a bizonyos Sacrum Imperium című folyóirat egyfolytában a Nagy Károlyi eszmére hivatkozik, amelyhez képest mi természetesen „büdöslábú” kis alantas nem tudom én kik vagyunk, s örüljünk hogy egyáltalán megtűrnek bennünket. Ennek létezik ma Magyarországon egy nagyon nagy szájú, nagyon erőszakos és egyértelműen külföldről pénzelt képviselőgárdája… Nem veszélytelenek, tessék csak őket számontartani. A Sacrum Imperium folyóirat valamelyik példányát, vagy akár a Pannon Fund-nak bármelyik számát, s csak a legerőszakosabb cikket vegyük kézbe, rájuk fogunk ismerni. Ez valamennyi és ezt ki is fejezik, leírják expressis verbis, hogy mindegyik Nagy Károlyra épít és erre a birodalmi eszmére, és ehhez képest vagyunk mi periférikusak, alacsonyabb szintűek, megvetendők, fölzárkóztatandók és lehet folytatni. A nagy semmihez hogy zárkózzunk föl? Valószínűleg megvolna a jó szándék mindannyiunkban, mert annyira bennünk van, hogy fölzárkózni kettő, három, négy, de nincs mihez. Ez a zseniális Illigben, hogy egészen idáig ki is mondja azt is, hogy ez az egész Európa koncepció, amit ma itt adagolnak nekünk, az magára a nagy semmire épül és annyit is ér. Ha valaki mégis föl akar zárkózni ám tegye. „Mennyit állít át? – erre egy nagyon szellemes mondás van – az óra 1000-re lett hitelesítve.” Őt nem az érdekelte, hogy mennyit állít át, hanem az hogy a megszerezhető, mozgósítható adatok ne mondjanak neki ellent, tehát ez a 300 év most jött el, mert most vagyunk 300 évre 1000-tol. Vagy most állítjuk át az órát, vagy utána nem lesz rá módunk, mert utána már nem lesz Endekaiser. Ha ő 800-ban kap észbe, akkor ez 1100-ra fog kijönni, s ő sajnos csak 300 év körüli dátumot állíthat át, mert azokra kapta meg korábban ezeket a jelzéseket, ami a Septuaginta és a Vulgata közötti különbség, meg ami a különböző időszámítások között adódó különbség. 300-tól nem nagyon lehetett eltávolodni. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogyha ő azt akarja, hogy 1000-re legyen hitelesítve órája csak 700 körül állíthatja át. Ezzel az óra visszaállítással egy nagyon érdekes anyag maradt ki a történelemből, erre egy külön táblázatot állított össze Illig. Adva van egy táblázat, amelyen be van satírozva, hogy milyen részek kerülnek bele ebbe a bizonyos 300 évbe. Ő, mint említettem 614-tol 911-ig tartja ezt az időszakot, én meg kell mondjam máris korrigálnám. Úgy veszi a táblázatot, hogy ha nem is országonként de legalább Európa és Afrika illetve Ázsia bizonyos egységes területeit figyeli egyszerre. Irántól Marokkóig, ez szemmel láthatóan most az iszlámnak a területe lesz… Mi marad ki? Megmarad nagyjából a szasszanida kor és kiesik az iszlám expanzió ideje. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy pontossággal utánamentek, hogy ez a futás – ami Mekkából Medinába történő átmenekülés időpontja, ami kezdete az iszlámnak, innen számolják az időt, bármilyen furcsán hangzik, a jelenlegi iszlám időszámításban is el van csúsztatva. Ezt ők tudják, mert számontartják azt az évet is, amikor a tényleges időpont kellene, hogy beíródjék a történeti művekbe, de nem azt írják be, hanem van egy megegyezésszerű dátum. Ez azt jelenti, hogy az iszlám történetírásban szintén felfedezhető ez a probléma, de tulajdonképpen nem magában az iszlám történetírásban van a gond, hanem a szinkronizálásban. 614-ig viszonylag tűrhetőek az adatok. Elindul az iszlám – mert már elindul -, egy kicsit későbbre van datálva, hogy valamivel ki tudják tölteni ezt a 300 évet. Egy kicsit korábbi eseményeket hátrább csúsztatják a későbbi eseményeket előrébb, minden esetben ez a gyakorlat. De van egy nagy rész, amit nem lehet kitölteni, nincsen semmi. S még egy, nem tudom fölfigyeltek-e rá, hogy itt soha régészeti adatokra nem hivatkoznak. Ugyanis a régészeti adatok azért nagyon sok mindent elárulnak, ezt Illig maga is hangsúlyozza, hogy igazából hamisítani csak írásokat lehet. Mert azért egy Karoling méretekben, az írásokban hamisított Nagy Károly képhez méltó palotát föld alá leásni, hogy majd kiáshassuk és „fölfedezhessük”, ez megoldhatatlan még a mai eszközökkel is. Ezt legföljebb úgy lehet, hogy csinálunk egy Nagy Károlyról szóló monstre filmsorozatot, ehhez fölépítik a díszleteket, utána sok ilyen „macis” sorozatot csinálnak, elfelejti a néző, mert mindig csak a tegnap esti tévéműsorra emlékszik, hogy Nagy Károlyról volt 10 évvel ezelőtt egy filmsorozat és utána jön a régészet s „föltárja”. Ma már ezeket is meg lehet csinálni, de azért ilyen mértékűre a legjobb tudomásom szerint még nem vetemedtek. Ugyanis nagyon költséges. Tulajdonképpen ez az egyetlen hátulütője, viszont írást úgy lehet hamisítani, ahogy nem röstellnek. Mindenesetre az iszlám expanziónak van 300 éve, ami alatt az iszlám semmi mást nem csinál, mint feldúl, gyilkol, lerombol, rohan, terjeszkedik. Mi csodálkozunk, hogy sehol senki nem áll ellen – hogy van ez? Semmi más nem történik ugyanis. Mindaz, ami ténylegesen fogható emlék, azt Illig szépen sorban mutatja ki: antedatált tehát korábbra csúsztatott, vagy későbbre csúsztatott s még így is óriási lyukak vannak amikor egyszerűen nem történik semmi. Megjelenik utána megint a történelem régészeti, építészettörténeti adatokkal is az Emirátusok illetve a Szultanátusok idején. Ez már a IX. század, pontosabban a 900-as évek.

Mi történik Bizáncban? Az egész műveletben ez volt a legzseniálisabb! S ez azért nagyon érdekes, mert nem hiszem, hogy aki foglalkozott már művészettörténettel vagy történelemmel, annak ne tűnt volna fel. Ugyanis mi történik? Ha a bizánci történetírást folyamatában nézem, akkor – Illig gyönyörűen kimutatja – egyszerűen kimaradt maga a történetírás is, nem csak a történelem. Az a Bizánc, aki majdnem minden, elnézést de „tetűelmozdulást” a császár sapkáján följegyez, egyszer csak a történetírást nem folytatja. Emlékanyag semmi. Ez tényleg kínos, mert akármennyit datálnak későbbi időre a korábbról való emlékek közül, és akármennyit csúsztatnak vissza az időben, a közepe mindig üres marad. Márpedig ez egy nagyon jól adatolt birodalom. Mit találtak ki? Egyszerűen zseniális! A képrombolást. Van egy olyan irányzat a bizánci birodalom történetében, amikor a csúnya bizánci császárok betiltják a képeket, ezt nevezzük képrombolásnak, s ezzel ők nyertek egy másfél évszázadot gyakorlatilag. Már csak a peremeket kell kitölteni, ugyanis ez pontosan a kellős közepe ennek a 300 évnek, és itt nem kell keresnünk műveket. Miért? Mert a csúnya császárok betiltották. Teljesen érthető, hogy nem készültek. Ez zseniális, s mi ezt bevesszük, megtanuljuk jól a dátumokat is, és komolyan is vesszük.

Spanyolország következik és már egy kicsit kezdhetünk gyanítani dolgokat, ugyanis a nyugati gótok maradnak ki. Érezhetjük, hogy itt nagyon nagy baj van, mert eddig az iszlámból maradt ki a legdicsőségesebb korszak, most pedig a germán hősi ősi múlt kezd nagyon komoly veszélybe kerülni. Ha nincs nyugati gót, akkor majd ki fogja megverni Atillát, illetve hol van azoknak a hős nyugati gótoknak az utódja – mert ez már később van mint Atilla – akik olyan dicsőségesen elpáholták? Kimarad 300 év nyugati gót, vagyis vízi gót. Akkor mire fogja építeni a germán a maga nagymellényét, ami van neki, ez nem múlt idő. Van a két világháború után is, sőt nőtt még egy kicsit. Mire fogja építeni? Nincs ezek szerint sem nyugati gót – vízi gót -, sem asztúriai nagy birodalom, ami majd segíti kiszorítani a csúnya iszlámot a Spanyol-félszigetről.

Itália. Megint baj van, mert longobárdok nincsenek. Márpedig ezek is germánok. Csináljuk, csináljuk az „ősöket”. Nagyszerű, ez a 300 év eddig még csupa olyan „őssel” telt meg, ami nélkül nagyon nehéz lenne ezt a „nagymellényt” viselni. Kimaradnak a longobárdok és a karolingok. Nincs Karoling korszak Itáliában – rettenetesen kínos, igaz hogy emléke se volt de írások azért imitt-amott beszéltek róla.

Németország. Kimaradnak a merovingok és teljesen kimaradnak a karolingok úgy ahogy vannak.

Végül Franciaország, s mondanom sem kell ugyanez a kettős, a merovingok és a karolingok. Egy egész pici kis jelentéktelen Karoling-dinasztia töredék él a 900-as években. Ennyi maradt a nagy Karoling korszakból, ez is csak Franciaországban. Erre a nagy semmire építik a mai Európa Házat. A továbbiakban a lombardok pedig egy egészen kicsi részben tényleg megmaradnak – a longobárdok – a Lombard Királyságban, de az is már a 900-as évek.

Ha ezt egy történész végignézi, az vagy kétségbeesik vagy úgy viselkedik mint egy sarokba szorított vadállat. Támad, fröcsköl és semmiféle érvet nem hoz föl, viszont szabályosan a torkomnak ugrik. Előre figyelmeztetem, hogy Illignek a torka egy kicsit távolabb van innen. Én most itt bemutatok egy elméletet. Még nagyon távol állok attól, hogy minden részletét alaposan ellenőrizni tudtam volna, de eddig még Illig urat nem tudtam rajtafogni hamisításon, pontosabban hamisítást föl sem tételezek róla, de tévedésen, csúsztatáson sem, pedig a példáinak a nagy része olyan, amit én is ismerek. Egyebet, mint szégyenkezést nem éreztem, mert erre nekem is rá kellett volna jönnöm.

Az előbb láttuk, mint egy térképre vetítve – virtuálisan ugyan de mégiscsak térképre vetítettük magunknak –, hogy milyen államok, illetve milyen földrajzi egységek maradnak ki ilyen módon a történelemből – gondoljunk a longobárdokra. Most olyan alapon osztályozom, ami bennünket közelebbről érdekelhet. Az első, hogy a Karoling-kor mint olyan gyakorlatilag megszűnik. Miért nagyon fontos ez? Azért mert a történelmünkben elég sok fontos tétel éppen a „Nagy Károlyi rabláshoz” kapcsolódik, amit olyan nagyon, sokáig magam is komolyan vettem, lévén hogy nem volt más adatom rá. Hogyha egyszer nem volt „Nagy Károly”, akkor ki rabolta el az avar kincseket? Ezzel a kérdéssel történetesen Illig maga is foglalkozik, és mint minden ilyen esetben megnézi a forrásokat. Egyáltalán honnan tudjuk, hogy „Nagy Károlynak” voltak rablásai? Kiderül, hogy tulajdonképpen két alapmű van, amit soha senki eddig nem kérdőjelezett meg. Az egyik a Vita Caroli, Eginhard udvari történetírótól – ilyenkor nagyon nehezen tudom visszafojtani a nevetést, mert ezek tulajdonképpen mind fiktív alakok. De hát így kerültek be a történelembe. Mindenki Eginhardra hivatkozik, ha a Karoling-korról van szó, mintha ő tényleg létezett volna. Annyira hozzászokunk ahhoz, amit sokszor mondunk az igaz, hogy föl sem merül bennünk, hogy talán esetleg azt is kellene bizonyítani, hogy Eginhard egyáltalán létezett. S tényleg föl sem merül, bennem sem merült föl, – ha benne van az tévedhetetlen, kortárs volt, kiváló műveltségű volt, az már csak tudta. A másik pedig az annalesek, a birodalmi annalesek. Illig mind a kettőről nagyon kurtán-furcsán, de nem kevés adat alapján, nem sokat „lelkizve” a dolgon, egész egyszerűen kimutatja, hogy hamisítvány. Ez akkora érvágás a nyugat európai öntudaton, hogy ezt tényleg nem lehet kiheverni. Itt egyet lehet csinálni, úgy tenni, minthogyha nem történt volna semmi, addig ameddig tudnak. Végül is nagyon hosszú ideig ez nem fog menni, de gondolom ismerős a képlet, amikor egy kicsit tudunk még hazudni, azalatt összelopkodunk még ezt-azt amazt, utána úgyis odébb állunk valahová, ha még egyáltalán maradt hely a Földön ahol hisznek nekünk, és akkor majd ott hazudunk.

A Karoling kor ilyen apróságokat – mint a két szóbahozott mű – tartalmaz, és ezeket idézi egyenesben Illig: „Nagy Károly” ezen és ezen télen kétszer egymás után hadserege élén átkelt az Alpokon. Álljunk meg egy pillanatra! Egy macska se tud átmenni télen az Alpokon, nemhogy hadsereg! Hogy képzeli ezt? – kétszer egymás után? Esetleg a Szent Gotthard alagúton. Télen nem lehet átmenni az Alpokon, kész, le van zárva. Hadsereggel semmi módon. De nehogy el kezdjünk gondolkodni, kétszer megy át. Ha leírná, hogy egyszer megy át – hát ez képtelenség! De kétszer átment… Az elsőnél még hitetlenkedünk, de hát kétszer átment… – Ezt úgy veszi be jelenleg a világ, hogy föl sem merül a kétségnek árnyéka se. Utána Illig nagyon „kegyetlen”, egyszerűen azt mondja, ha már itt tartunk nézzük meg, hogy voltak-e egyáltalán utak akkor. Egy hadseregnek valahol föl kell vonulnia. Kiderül, hogy nincsenek utak, illetve semmi nyoma nincs. A 900-as években kezdenek először utak épülni Nyugat-Európában, amin egyáltalán hadseregek vonulni tudnak. Akkor hol vonultak? Hol csinálták a fegyvereiket? Van egyáltalán város Nyugat-Európában ekkor? Kiderül, hogy nincsen. De hát akkor Aachen? Aachen nincsen, bármilyen furcsa, pici „vakondtúrás” vagy még annyi se. Ott van mégis ez a palotakápolna. Tényleg?

Illig „kegyetlen”. Ő pontosan 24 szempontot sorol föl, mindegyikből megnézi hogy egyáltalán ez a kápolna épülhetett-e a feltételezett időben. Kiderül, hogy szóba se jöhet. Egészen egyszerűen nem lehetett volna olyan építészt találni, amelyik 200 év szünet után és újabb legalább másfél évszázad előtt egyszerre „fölspriccel” a föld alól. Megcsinálja ezt a tényleg világraszóló épületet, amiben olyan építészeti bravúrok vannak, amit körülbelül másfél-két évszázad múlva ér utol az európai építészet. De ennek semmi előzménye nincs. Ha ezek az építőmesterek nem az űrből jöttek, akkor sehol máshonnan nem tudtak jönni. Mindegyik nagyon komoly szempont, nem arról van szó, hogy az amatőr odamegy, azt mondja hogy hát ezt a színt így nem is csinálhatták. A palotakápolnának rendkívül bonyolult a térlefedő rendszere. Ezt mi annak idején tanultuk és tényleg az ember eltűnődött, hogy honnan a bánatból szedték ezeket a megoldásokat. Sehol előzménye ennek nincsen! Kimutatja pontosan, hogy mikor jelenik meg az egyik térlefedő elem, mikor jelenik meg a másik – ezek megoldások, nem fölhasznált anyagféleségeket jelentenek – és kiderül, hogy legkorábban a XI. században. Még nem az összes, ami a palotakápolnán együtt van, hanem egyáltalán a fontosabb térlefedési megoldások. Semmi szín alatt nem készülhetett előbb a XI. század közepénél, második felénél. Nagyon keményen hozza a példákat. Az a szerencsém, hogy mégiscsak művészettörténész volnék, így a példákat azonnal ellenőrizni tudom, s kiderül, hogy amikor mi tanultuk ezt a palotakápolnát az nem igaz, hogy ezek bennünk nem merültek föl, fölmerültek. Csak jól voltunk idomítva. Aki fölteszi a kérdést az utána „kimegy” s utána nem jön vissza, aki bent akar maradni az nem tesz föl kérdést. Ez az igazi művészet a művészet-történetírásban, megsejteni idejében, hogy melyik az a kérdés, amit nem ildomos föltenni. Mert ez dönti el végül is, hogy benne maradok-e egy csapatban vagy nem maradok benne, – ez az egyetlen kritérium. Nem igaz, hogy nekünk ezek nem tűntek föl, kivétel nélkül mindegyik föltűnt. S valami ösztönös parancs, hogy ha én azt akarom, hogy majd egyszer 2001 december 5.-én három órát „untathassam” a közönséget, nekem nem szabad megszólalnom. A legtöbben pontosan ezért utálnak, mert nem lehet azt mondani rám, hogy dilettáns. Kellemetlen. De se nyelvészeti vonatkozásban, se művészettörténeti vonatkozásban. Illigre rá lehet mondani, mondják is. De tényekre nem lehet mondani. Ezért Illig mindig tényekkel kezdi, tényekkel folytatja és tényekkel végzi. Erre nem lehet azt mondani, hogy dilettáns, tessék utánanézni.

Az avar kor, az tényleg allergikus pont. A legújabb számában a Zeitensprünge-nek – az egyetlen olyan Karoling uralkodói székhely amit megpróbáltak módszeres ásatásokkal föltárni Ingelheim. A dolog egészen karikatúraszerű. Illig egy szerzőtársával ír róla – lllig nagyon jól ír, nemcsak egyszerűen, hanem egészen jól azon a német nyelven, amit tényleg a mosónő is megért, mert ez is a célja. Semmi nagyképűsködés, ugyanakkor végtelenül szellemes és úgy tud „hazavágni”. Ezt is jó lenne Tőle megtanulni. Néha mi olyan nagyon durván támadunk, ami teljesen fölösleges.

A következővel él, amikor nagy kiállítást csinálnak ebből a bizonyos ingelheimi Pfalz-ásatásból. Ingelheim a Rajna partján van, és a Karoling-kor egy reprezentatív emlékének tanítják. Miért? Mert benne van a Vita Caroli-ban és természetesen az annalesekben is. Azt mondja Illig, hogy a cím már gyönyörű: Ingelheim – karolingisch oder römisch? „Karoling vagy római” és ezen az ember el kezd töprengeni. [Zeitensprünge 2001/3, 467-492.] A régészet ennyit nem tud megállapítani? Hogy valami 800 körüli-e, vagy 300-400 évvel született Krisztus után? 400 éves távlatokban nem tud dönteni? S akkor jön a következő: akkor mit ér ez a régészet? S akkor messziről földereng, hiszen ez nekünk ismerős. Honnan ismerős? Fehérvár – fehér folt.

Következő, idézi ugyanúgy, mint hogyha Bradák Károlyt olvasnám, pontosan ugyanaz a módszer, ugyanaz az elegancia, ugyanaz a tömörség, semmi mellébeszélés, de idézi a katalógusból: „monolitikus oszlop – első tétel – római (II. évszázad)”, még csak nem is a vége a római uralomnak. A következő: „oszloplábazat – római vagy VIII. század.” Ezt el kell fogadjuk, hogy ez „szakvélemény”? Ez körülbelül olyan, mint: „csizmadia vagy kéjgáz”. Együvé került, valami módon összejött. Azt mondja: „kompozit fejezet (oszlopfejezet) – római (II.- III. század) vagy VIII. század vége.” Ha ennyire pontosan tudja, hogy II. – III. század a római koron belül, akkor hogy lehet ilyen, „vagy a VIII. század vége“. Nem mondom, még Illig se mondja ki, ez önmagáért beszél.

„Korinthusi oszlopfejezet – római (II. század) vagy VIII. század vége.” Ezek a hat évszázadok csúszkálnak ide-oda! Ennyit szabad tévedni. „Gerendázat – római vagy VIII. század vége.” Itt legalább nem osztályozza a rómain belül, hogy II. század. „Fal és padlólapok – hogy nem lehet megállapítani, hogy fal vagy padlólapok, azt nem tudom – római vagy VIII. század vége.”

Ez tipikus esete annak, ami nálunk Fehérváron előfordul. „Szent István bazilikája” miközben egyfolytában római emlékanyag jön elő. Megint azt kell mondanom, hogy azért ők a profik. Szóval, az föl se merüljön… – nálunk legalább fölmerült, és azért Bradák nem most kezdte ezeket, előttük járunk legalább egy fél évtizeddel, náluk pedig ezek egészen friss dolgok. A legfrissebb adatokból és a Karoling-korból legyen elég ennyi.

A 2. számú allergikus pont az avar kérdés. Ez az előbb már fölmerült egy pillanatra, tudniillik az avar kérdés azért rendkívül lényeges, mert tulajdonképpen az egész avar birodalmi kor kimarad. Erre szoktuk mondani, ezért ez túl nagy ár, akkor inkább nem egyezünk bele Illignek az elméletébe. Ez nem beleegyezés kérdése és nem annak a kérdése, hogy nekem tetszik-e vagy nem tetszik. Ennek vannak olyan következményei is, amit biztosan nem lehet elfogadni, de első látszatra bizony ez következik ebből az időkimaradásból és ezeket mind komolyan kell venni. 

A 3. és legfontosabb – mert az avar kérdést majd a továbbiakban a Honfoglalással kapcsolatban tárgyalom – arra figyelmeztet Illig is, de leginkább a Zeitensprünge-nek az egymást követő cikkei, hogy az avarokat bármennyire is úgy tanítjuk ma, hogy önálló birodalom volt, mindig vagy kifejezéssel kapcsolják össze az eredeti hiteles források és ott vagy a hunokhoz kapcsolják, hogy hunok vagy avarok, vagy a magyarokhoz. [Volker Friedrich: Nibelungen und Phantomzeit im Donauraum. Fiktives Awarenreich zwischen Hunnen- und Ungarnsturm, 2001/1, 50-72.] Avari sive – ha latinul fogalmaznék – hungari. Nem önálló népként, hanem minthogyha mindig egy másik elnevezése lenne a hunnak vagy a magyarnak. A Krónikáink például egyáltalán nem ismerik ezt a szót, hogy avar. Egyáltalán nem szerepel. A magyar krónikás hagyomány nem ismeri – ez feltűnő hiány. Ez azt jelenti, hogy nem lehet, ha 300 évig létezik egy Avar Birodalom, hogy annak valami nyoma ne maradjon egy olyan krónikás hagyományban, ami az előttük lévő Atillát részletesen tárgyalja. Ezekre már rég föl kellett volna figyelni.

A 3. tétel az allergikus pontok között a szláv kérdés. Ezzel a rangjának megfelelően elég sokan foglalkoznak. Talán a legélesebben ez a Heinsohn-Sidorczak kettős [Joanna Sidorczak: Gibt es Slawen betreffend Schriftquellen aus dem frühen Mittelalter? (mit Gunnar Heinsohn) Zeitensprünge 2001/2, 200-212], de mások is írnak róla, Zeller, Topper. Illig leírja, hogy hol jelenik meg pontosan először a szláv kifejezés, és itt már lehet látni, hogy a németektől nagyon sokat ne várjunk. Nem mindenki grállovag mint Illig, aki hajlandó a saját rovására vagy a saját múltjának a rovására is az igazságot kimondani. Másrészt nem annyira talán mint az orosz, aki tényleg nem tudja hogy mikor hazudik, mert rutinból hazudik. De azért a német is hajlik rá, és mindig ott van az a kicsi ördög a háttérben, hogy azért ha egy mód van rá, akkor megszerezzük ezt a Kárpát-medencét. Addig-addig hallgatunk el tényeket, addig-addig nagyítunk föl kicsi dolgokat, addig-addig csúsztatunk át, na nem sokat, amíg egyszer csak kiderül mégiscsak germán volt először a Kárpát-medencében. Erre kellett az a 300 év. Mert nem voltak itt, most mit csináljunk? Mi nagyon gyűjtjük be őket ide több egymást követő korszakban, de hát már olyan korra vonatkozóan nem tudom behívni a németet, amely kor nem is létezett. Pedig most nagyon megy a német behozatal.

A szlávban az a „kellemetlen”, hogy pontosan arra a korra esik a „nagy szláv birodalom” amely kor nem létezett. Szépen írja, de ezt nagyon kedvesen és nyilván a Sidorczak az szláv eredetű; a névből következtetve valószínűleg lengyel volt eredetileg, a források is, amiket használ elsősorban lengyelek. Itt döbben rá az ember, hogy tulajdonképpen mit tanítanak ma nekünk. Nekünk azért nem ennyire sűrítetten tanítják a hazugságot, mert akkor mi magunk is rájönnénk. Hanem úgy, hogy itt egy kicsit hazudok, ott egy kicsit, itt egy kicsit tolok rajta, itt egy kicsit húzok belőle, és így tovább, egyszer csak kialakul egy kép, hogy körülbelül a VI. századtól, – mert attól kezdődik először – fölmerül a sclavus mint olyan, onnantól kezdve egészen a IX. század vége X. század eleje (tehát 900-as évek eleje) létezik egy hatalmas szláv birodalom Európában. A Balti-tengertől az Adriai-tengerig és Kelet felé egészen a Fekete-tenger partjáig. Ez így van a tankönyvekben. Egyszerre ekkorát nem hazudnak. Mert akkor az ember mégiscsak fölhördülne: Valami kis bizonyítékot nem kellene mégis mellé tenni? Mert jól hangzik, kétségtelen, de valami kis picike bizonyíték nem kéne?!

Összeadnak kis említéseket, de egyvalamiről megfeledkeznek és sajnos Illig is hajlamos már megfeledkezni. Ha azt olvasom hogy sclavus, egyáltalán nem biztos, hogy az népre vonatkozik. A sclavusnak ugyanis jelentése van. Azt jelenti, hogy szolga. Ha egyszer leírják, hogy az avaroknak csak kb. 1/5-e volt avar, a többi, a kb. 50%-uk sclavus volt, eszébe nem jut, hogy az egy olyan társadalom volt, aminek kb. a fele a sclavusokból volt vagyis a szolgákból. Miközben mi egyfolytában ilyeneket olvasunk: „a szláv törzsek”, a szláv ott kezdődik, ahol törzsi hovatartozás megszűnik. Ilyen nincs hogy „szláv törzs”! Ez körülbelül olyan, mint az a vaskarika, ami bükkfából készült. Ilyen nincsen! A sclavus azt jelenti, hogy elvesztette a törzsi hovatartozását. Nem tud betagozódni törzsbe, mert szolgai szerepre kényszerült. Ezért nem tud a nyelve sem szervesen működni, mert a valóságnak mindig csak egy bizonyos részletével találkozik. Az egészre vonatkozóan szókincse sincs. Nemhogy a belső összefüggései meglennének a nyelvének. Tehát el lehet szlávosodni. Hogy létezik egy birodalom az Északi-tengertől az Adriai-tengerig és innen Kelet felé a Fekete-tengerig, ahogyan Illig és csoportja teljesen logikusan felteszi a kérdést. Akár komolyan veszem azt, hogy ezek törzsek, hogy ezeknek van nemzeti hovatartozásuk, akár nem, valami régészeti hagyaték kéne, hogy maradjon utánuk. És kiderül, hogy nincs. De nem úgy nincs, mint ahogy mondjuk előre-hátra datálva csak kitölthető ez az időszak, hanem egyáltalán nincs. Ha egyszer majd megnézzük ezeket a szláv kiadványokat, amikben aztán már tényleg minden szláv, ott sincs. Egész egyszerűen nem maradt semmi, pedig aztán ők ásnak. Azt is lehet tudni, hogy lesz például egy szlovák „múlt”. Ezt nagyon pontosan lehet tudni, a közelmúltban, ami népművészet és egy kicsit több benne a kék, mint ahogyan általában, az onnantól kezdve „szlovák népművészet”. Ezek a két világháború között még úgy voltak közzétéve, hogy: „népművészet Szlovákiában.” Már régen nem, már “szlovák népművészet”. Aztán, népművészet Romániában, már „román népművészet”, – és azt az oldalát fényképezik, ahol nincs felirat, mert a felirat sajnos magyar. Ez a közelmúltra vonatkozó. A múlt csinálásnak a régebbi korokra vonatkozó részét egy nagyon kiváló történészünk gyűjtötte föl. Tudniillik, hogy egyszerre avar emlékeket először, az első publikációk általában magyar szerzőktől származnak, mert a történelmi Magyarország területén kerültek elő. Utána jött a két világháború közt, megkockáztatták hogy „avar-szláv”. Jól értesült tudományos körök nem szisszentek föl, tehát lehet továbbmenni. Úgy ahogy annak idején a demarkációs vonalat meghúzták nekik Trianon előtt, eszükbe nem volt megtartani, jöttek tovább. Azt mondták, kipróbáljuk mit szól hozzá az Antant, nem szólt semmit.

Ugyanez a módszer azt mondja, próbáljuk ki. Azt fogjuk írni, hogy szláv. Mit szólnak hozzá? Egy hang sincs. Miért szóljanak? Nekik nem fáj. Bécsben láttunk egy nagy kiállítást, pontosabban nem is Bécsben volt, hanem közelebb a határhoz egy régi kis kastélyban és avarokról, hunokról – elsősorban avarokról volt – és csak nézek: „karantán művészet”, a legtisztább későavar művészet, csodálatosan szép dolgok, fényképeztem is. És már karantán. A karantán tudvalevően szláv, – miért?, mert a jegyzeten már „karantán-szláv”. Ez a karantán később Karinthia lett. Választhattok. Nem kell a szláv majd lesz pre-osztrák meg Karinthia…és akkor jön a csiki-csuki játék. Nem tetszik a szláv? Majd kaptok osztrákot. Nem tetszik az osztrák? Majd kaptok szlávot. Valami elképesztő, hogy mit megengednek maguknak. A szláv azért nagyon fontos kérdés, mert akárhol túrunk bele a történelembe mindenütt ebbe a kérdésbe botlunk. A szláv kérdés kulcskérdés. Ha a nyelvtörténetet tárgyaltuk, ceterum censeo az egész szláv jövevényszó kérdést alapjaitól újra kell tárgyalni. Ezek a tanulmányok egyértelműen kimutatják, semmi nyoma nincs olyan szláv műveltségnek Európában, amelytől mi bármilyen kultúrszót át tudtunk volna venni. Elismétlem: Nyoma sincs olyan szláv műveltségnek Európában, amitől mi akár egyetlen egy műveltségi szót kölcsönözni is tudtunk volna. Magyarul, itt a hazugságnak egy olyan hallatlan dömpingjével állunk szemben, ami bennünket sújt elsősorban, de azért most már a németek is érzik magukon. Mert egyszerűen nem lehet tovább hurcolni. Grover S. Krantz egy amerikai kutató volt. Az ő gondolatmenete, ő vezette le, hogy csak innen a Kárpát-medencéből terjedhetett szét, az amit mi ma „finnugornak” nevezünk és nem pedig Keletről jött ide. Krantz-nál is egyetlen allergikus pont volt. Az a szláv. A szlávval nem tudott mit csinálni. Persze, mert nála még bent volt ez a 300 év. Még komolyan kellett venni a szlávot valamilyen módon. Nem tudta sehogy sem adatokhoz kötni, ott volt kerékkötőként, állandóan nyikorgott-csikorgott a kerék, de azontúl hogy észrevette, hogy itt gond van nem tudott mást mondani.

A 4. az Bizánc, a képrombolás – erről már ejtettünk szót. Bizánccal nagyon komoly gondok vannak. A bizánci uralkodólista ugyanis megvan. Pontosan tudjuk, lexikonban utána lehet nézni, mikor ki uralkodott és ők kitöltötték ezt az időt. Itt kell föltenni a kérdést: Hazudnak? Tényleg hazudnak? Igen, hazudnak. Ezek csinált nevek, ahogy eddig ezt csak a pápákról tudtuk. A pápaság korai története az elejétől a végéig fiktív adatokkal dolgozik. Ezt egyháztörténetben lehet olvasni, nem olyan nagyon titkolt dolog. Ha én elkezdek fiktív adatokkal feltölteni időszakokat, akkor akármennyit hozzáadhatok, hozzáadhatok még 300 évet, mert fiktív adatokkal azt is fel tudom tölteni. S ha eleve kijelentem, hogy ezt nem is kell komolyan venni, akkor annyit nem veszek komolyan amennyit mondanak. Ha azt mondják, hogy 800 évet ne vegyünk komolyan, akkor 800 évet nem fogok komolyan venni.

5. Az az arab villámháborúk kora. Itt egy nagyon jó tanulmány van az egyik Zeitensprünge-ben amely bizony kimutatja – tudják az iszlám történetírók, tudják és mégsem teszik. Mást írnak, mint amiről tudják, hogy igaz.

6. A kazár kérdés. A kazár kérdés náluk a Honfoglalás ügyében elég jelentős. Mi Kazáriát egy bizonyos vallásalakulat kapcsán szoktuk tárgyalni, amit ők fölvettek, meg levelekre hivatkozunk, amelyet ebben a bizonyos korban írt egy spanyolországi zsidó sorstársainak Kazáriába, ha volt egyáltalán akkor Kazária és ha volt az a kedves zsidó testvérünk? Mert ha nem volt, akkor az egész összeomlott. S nagyon úgy néz ki, hogy nem volt. Ezeket bizony szép lassan megint az alapoktól kell újra tárgyalni. Kazária ugyanis abban a formában, ahogy leírják, tényleg nem létezett. Nem véletlenül nincs lelet. Megint nincs lelet.

7. Következő a pápai állam kialakulása. Ezt hosszan részletezi Illig, tényleg nagyon szórakoztató olvasmány. A pápaságot háromszor alapították meg, de a második esetben nem tudtak arról, hogy az első már megtörtént és a harmadik esetben nem tudták, hogy az első és a második már megtörtént. Ezek nagyon kellemetlen dolgok, különösen, ha az ember adatok birtokában értékeli a dolgokat. Az első ajándékozás az úgynevezett Konstantin-i. Erről elég korán kimutatták, hogy ez hamisítvány. A reprezentatív kimutatott hamisítványok közé tartozik. A második az a Pippin-i adomány. Ő adta azt a területet amelyen a valamikori Pápai Állam volt, nem a mai. Ennek a Pippin-nek egyetlen nagyon komoly gondja van, az, hogy nem létezett. Pontosan abba az időszakba esik, amikor „teremnek” ezek a figurák és valószínű éppen azért teremnek, hogy ajándékozhassanak. A harmadik pedig bizony maga Károly és ez a Pippin, aki nem a fia „Nagy Károlynak”, hanem az apja Károlynak – Pippinből több is volt. Ez azt jelenti, hogy háromszor adományozták azt az egyet, ami, ezek után meg lehet kérdezni, egyáltalán adományozta ezt valaki? Attól hogy számontartják, hogy adományozta az egyáltalán nem biztos, hogy meg is történt.

A 8. tétel a vikingkérdés. Megint nagyon szellemesen tárgyalja Illig. A vikingekről majdnem ugyanazt tudjuk, mint az arabokról. S ha a kettőt párhuzamosan olvassuk, már biztos vakarjuk a fejünket. Az, hogy ezek egyebet nem csinálnak, mint pusztítanak, felgyújtanak, lerombolnak, legyilkolnak, és az ember eltűnődik, már egy század eltelt, nem unják még? Nem. Megint elindulnak, megint feldúlnak, megint fölégetnek és így tovább. A II. világháború után a szőnyegbombázások és egyéb ilyen „kellemes” dolgok után – nem vikingek, amerikaik csinálták meg angolok -, elég tág tere nyílt a feltárásoknak. Nálunk is, tudjuk a Budai várban akkor kezdődtek el a komolyabb ásatások. A lényeg az, hogy elindultak ilyen nagy városföltárások. Például Köln. Na most felkészül a régész. Miből készül föl? A Vita Caroli és az annales-ből és akkor hallja, hogy Köln-nél ekkor és ekkor – természetesen ebbe az időszakba esik az egész „vikingdúlás” és „fosztogatás” -, a vikingek már megint megjelentek Köln-nél és fölégették, és porig égették, és nem tudom hány hulla… Na most keressünk legalább egy elszenesedett kis fogpiszkálót. Nem többet. Nincs. Nyoma sincs semmiféle földúlásnak. Akkor keressük a másik városnál Paderborn-nál és a harmadiknál, amiket emlegetnek. Mindegyiknél megtörtént, nyoma sincs viking pusztításnak. Ettől még a viking pusztítások ezekben a rajzfilmekben elkezdődnek és onnantól kezdve kiverhetetlenek az ifjúság fejéből. Egyszerűen nincs olyan nyilvánvaló eset, ahol részletesen leírják a pusztulás mértékét. Ha egy várost fölégetnek annak elég nyilvánvaló nyomai maradnak. Akárhogy planíroznak utána és építenek rá egy újabb várost, ott marad a nyoma. Átégett rétegek… Nyoma sincs. A vikingekkel éppen 911-ben találkozunk, ennek alapján javasolta Illig a 911-es évet, ahol újrakezdődik a történelem. Egy viking vezér – mondja egy Rollo nevezetű úr – kap egy birtokot, és mit csinálnak a vikingek? 1. Nem hajóznak. 2. Nem pusztítanak. 3. Akkor mit csinálnak? Földet művelnek! Ott a nyoma és ennek tényleg megvan a nyoma. Megint pontosan ugyanaz a hazugságáradat, nem tudom emlékeztet-e ez bennünket valamire. Kik azok, akik szintén „beszáguldozzák” Európát, mindenütt csak „rabolnak”, „fölgyújtanak” és így tovább? Ezek mi vagyunk! Ugyanannyi alappal. A vikingkérdés nagyon érdekes kérdés, mert itt a kizáró okok csőstől jönnek. Megemlítve a várost, föltárás megtörtént, nincs nyoma.

9. Végül van egy utolsó. Ez a dáko-román kérdés. Ez az a pillanat, ahol az ember kicsit bekeményít, és azt mondja, hogy ha nagyon sokat ülünk az ülepünkön és várjuk ölbetett kézzel, hogy majd a németek ki fogják szedni a gesztenyét a tűzből, akkor úgy járunk, mint ahogy jártunk máris. Annak a tanulmánynak, amire most hivatkozom a címe – egyébként Weissgerbernek hívják a szerzőt –: „A magyar fantomkorhoz”. [Klaus Weissgerber: Zur magyarischen Phantomzeit. Die Ungarische Bilderchronik. Zeitensprünge 2001/3, 410-439.] Már a magyar fantomkort tárgyalják, és bármilyen furcsán hangzik ez a tanulmány így kezdődik: „Das Karpatenbecken…” Eddig ilyet le nem írt német szerző! „A Kárpát-medence”. Ez az első szava. Ez azt jelenti, hogy valami megváltozott a világban. Ugyanis eddig mindig körülírták – azt hogy magyar azt persze nem ejti ki, de azt hogy a Kárpát-medence egyáltalán létezik, ez egy németnél az önmegtagadásnak a csúcsa. Ráadásul olyat leír, hogy az egész Illig elméletnek a kulcsa a Magyar Krónikás hagyomány. Ez mit jelent? Ő egyetlen emlékünket vizsgál, a Képes Krónikát. Azért ez szégyenletes, hogy rólunk még a legértelmesebbje is alig tud valamit, és ami ennél még felháborítóbb, semmiféle szégyenérzet nem mutatkozik.

Tárgyalja a Magyar Krónikákat és a bevezetőben elmondja, hogy egyetlen egyet ismer, a Képes Krónikát, a többit Internetről tudja hogy van, Kézait kivonatosan. Most elképzelhetjük milyen hitele van egy Internet Kézai kivonatnak. Anonymusról hallott, de még nem sikerült megszereznie. Azért a német, német marad. Mi itt vagyunk kéznyújtásnyira, mi beszélünk németül, nem is kell magyarul megtanulnia. Így adnánk a kezébe. Bocsánat, ő „piszkos kézzel” nyújtott könyvhöz nem nyúl. Inkább leírja, mert azért ő becsületes, tanult Illigtől! Nem tudja a XX. század legvégén és a XXI. század legelején – mai időszámításunk szerint – beszerezni Anonymust. Ez nem azt jelenti, hogy szerencsétlen német tudós ennyire béna. Nem, hanem mi magyarok nem népszerűsítjük eléggé hatékonyan az emlékeinket. Már megint nem ő a hibás, hanem mi vagyunk a hibásak. Születési jogon csakis mi lehetünk hibásak. 

Bármennyire is történtek lépések, azért itt meglehetősen gyászos a helyzet. Egyetlen emlékünket viszont ismer és azt tényleg eredetiben – mert van faximile kiadása -, ő tudniillik tud latinul. Magyart nem tud megkeresni egy Anonymus szövegben, de latinul kiválóan tud. Sőt! Görögöt eredetiből fordít. Az a könnyebb. A tanulmányában a Képes Krónika alapján egy rendkívül érdekes időrendet állapít meg.

Ez már az utolsó tételünk és egyszersmind az egésznek majd az utolsó tétele lesz. Ami miatt említem az a dáko-román elmélet. Ugyanis, ha én kivonom ezt a 300 évet és 614 után 911-et írok, akkor abban a pillanatban megjelenik a román! Ő hozzá begyűrűzik. Ide nem gyűrűzik be. ’92 óta már megvan a fiktív Karl. A román már szimatol, tudja, hogy neki most kell lépnie és lép. Hiszen ha ez a 300 év kimarad, akkor megvan a kontinuitás. Pont ez hiányzott nekünk! Késő római kor után máris jön a korai magyarkor és ott már emlegetik a valachokat. Akkor mégiscsak van kontinuitás. Éljen Illig elvtárs! Föl sem merül, hogy nem ott van a gond, hogy 614 és 911 közt mi történik, hanem ott van a gond, hogy a legrövidebb életű provincia volt Dacia provincia. Ennyi idő alatt nem lehet elrománosodni. Teljes képtelenség. De ez senkit nem érdekel, hogy ott van a gondnak a góca. Akkor ők kimutathatóan még a Balkánon vannak. Minden közbülső fázisa megvan az úgynevezett románság kialakulásának. Nem az a gond, hogy túl szűk volt az idő, hanem az, hogy hol vannak ők még akkor! Abban a pillanatban, hogy van valami változás, ezek, mint a hiéna már ott vannak. Nehogy ezt tanuljuk el tőlük, de azt viszont el lehet tanulni, hogy tessék az igazságot a kellő időben kimondani! Mert ha mi nem mondjuk ki, azonnal átváltja hamissággá és azzal teli kürtöli a világot.

Vegyük számba, hogy milyen átszámítandó fontosabb dátumaink vannak. A következőt javaslom: a tapasztalatom azt mutatja, hogy nem 297 év, hanem kerek 300 év a korrekciós idő. Megvan az oka, hogy miért. Egyrészt elég körülményes dolog 297 éveket csúsztatni. Ha a mi történelmünkre átfordítjuk, márpedig szemmel látható, hogy ha Bizáncban is, meg Kölnben is, meg Rómában is összehangoltan hamisítják a történelmet, annak a tétje csak itt lehet a Kárpát-medencében. Mert ha ezeket összekötöm egymással, annak a központja nyilvánvalóan itt van a Kárpát-medencében. Vegyük időrendi sorrendbe!

1. A 895-ös Árpád féle Honfoglalás 300 évvel korábbra, 595-re kerül és ez azért döbbenetes, mert pontosan megegyezik az első avar honfoglalással. Ez egyébként aránylag egy egyszerű kivonási művelet. Ebben az előbb érintett tanulmányban már Weissgerber úr is számol, tologat ide-oda és gyönyörűen ugyanezeket az összefüggéseket kimutatja. Azt hogy a magyar Honfoglalás az pontosan egybeesik azzal, amit mi „avar honfoglalásnak” nevezünk. Ennek tényleg megvannak a régészeti bizonyítékai, megvannak a rávonatkozó írásos anyagok is, és feltűnően hasonlítanak az adatok arra, ami aztán később megint megismétlődik. Általában ez a 300 év úgy zajlik le, hogy az elején is van egy esemény, meg végén is van esemény és a kettő feltűnően emlékeztet egymásra. Olyan, mint az a bizonyos Ady vers, amit Karinthy úgy mondott, hogy: Maga megbolondult? Maga megbolondult? ..hogy mindent kétszer mond ..kétszer mond? Mert minden esemény kétszer szerepel és feltűnően azonos módon!

Ebben a tanulmányban ezt már pontosítja Weissgerber, méghozzá úgy, hogy a Képes Krónikát komolyan veszi. A Képes Krónikát mi állandóan emlegetjük, és soha nem vesszük komolyan. Ez számomra is döbbenetes volt, hogy egy német történésznek kell figyelmeztetni arra, hogy a Képes Krónikában teljesen hiteles az időrend, sőt, ez az egyetlen hiteles jelenleg az Európai eredeti időszámításra vonatkozóan. Pontról pontra kimutatja. Ez azt jelenti, hogy nem két Honfoglalás van, hanem három. Ő pontosan ismeri a László Gyula féle kettős Honfoglalást, pontosan tudja, mert nem is lehet nem tudni, hiszen a Krónikáink általában két ingressus-ról, két bejövetelről beszélnek. A Képes Krónika is. Van a primus ingressus, az első bejövetel és ez még a hunokra értendő. S van a secundus ingressus ez pedig az Árpádi Honfoglalás. Ő egyenes idézetek segítségével lefolytatott bizonyítás során kimutatja, hogy a Képes Krónika három Honfoglalásról tud és a szövegekből tényleg ez derül ki. Szégyen és gyalázat, hogy ez nekünk nem jutott az eszünkbe!

1. A Képes Krónika egészen pontos időadatokat mond, amit mi lesöprünk az asztalról. Miért? Azért mert 300 év közbe van iktatva. Más miatt is jó ez a 300 év. Nemcsak arra jó, hogy ahol eddig nem volt ősi hősi múlt, azt most meg lehet írni ebben a 300 évben, hanem arra is jó, hogy ott, ahol viszont volt hősi ősi múlt, ott azt szét lehet nyomni és ezzel egy tényleges kontinuitást meg lehet szüntetni. Ezért nem tud összeérni Atilla Álmossal, mert a Krónikák egyfolytában öt generációról írnak. Leírja pontosan: Atilla fia Csaba volt, Csaba fia volt Ed, Ednek volt a fia Ügyek, Ügyeknek volt a fia Előd és Elődnek volt a fia Álmos. Öt generáció. Beszorozzuk az átlagos 30-al, akkor pontosan azt kapjuk meg, hogy meghal 453-ban Atilla és 595-ben itt vannak Álmosék. De mert azt a 300 évet közbeékelték, ezért egy ma magára valamit adó történész sehol a világon nem fogadhatja el a Krónikánkat hiteles beszámolónak. Miért? Azért mert túl rövid az idő. Tehát, azt kell mondja az ember, hogy „zseniális” – ha egyáltalán gonoszságra lehet ilyet mondani. Úgy van megtervezve, hogy minimum két legyet üt egycsapásra. Egyszer csinál ott, ahol nem volt egy szakrális fejedelemséget… – ugyanis nem érik be ám kevéssel: „Nagy Károlyból” szentet csinálnak. Tudjuk, hogy ebben a 300 évben „Nagy Károly” már szent is lett és ezt a szentségét Barbarossa Frigyes meg is erősítette egy általa kreált ellenpápával. S fölszentelve is volt a tisztelt, éppen Ingelheimban. Még azt is elérte, hogy a tiszteletére fölszenteltek egy monostor templomot. Nem árt ha tudjuk, hogy egy ideig „Nagy Károlyt” mint szentet próbálták bevezetni, aztán ez nem sikerült. Végül is miért nem, ezt részletezi Illig. Ahol nem volt szakrális királyság és ennek megfelelő személy, ott csináltak, ahol meg volt, ott ezt megszüntették. Ha valahol volt tényleg szakrális királyság, az nálunk volt. Az tudottan szakrális volt. Anonymus még úgy írja le Álmost, aki ennek a második megjelenése a történelemben, az első Atilla volt. Azt írja: „Almus id est sanctus” – szó szerint idéztem, „Álmos, azaz hogy Szent“. Ő még az Álmos kifejezést ezzel magyarázza, hogy Szent. Nagyon lényeges dolog, nem mi találjuk ki ma, hogy szentként tisztelt személy volt Álmos. Egy olyan dinasztia indult útjára Álmossal, amelyik ez első tagjában – amelyik Atilla volt – egy egész világ számára meghatározó jelentőségű tényleges karizmatikus alakzat volt, és aki elindította konkrétan az Árpád-házat az Álmos volt nem Árpád, az pedig szent volt. Ezt Bakay Kornél nagyon jól látta, ezért is helyezte a Koronára, a szándékával nem volt baj és jól idézett, Álmos tényleg szent volt, a maga korában így tiszteleték, más kérdés hogy a Koronához való kapcsolata nem bizonyított.

2. A következő az 1001-es dátum. Az 1001-es dátumot mi úgy tanuljuk, mint egy dinasztia indulását. Miért? Azért mert ezt tanuljuk mint Szent István koronázásának a dátumát. (Az hogy melyik időszakában volt, az előző év Karácsonyán vagy 1001 Karácsonyán az egy külön téma.) 1001. Számoljunk vissza 300 évet, és akkor melyik az a dátum, ami idekerül? Pont az Árpád-ház kihalása. 1301-ben hal ki az Árpád-ház, s ha a 300 évet kivonjuk hová kerül? 1001-be. Ez azt jelenti, hogy az 1001-es év nem attól fontos, mert Szent Istvánt megkoronázták, hanem mert az az uralkodóház halt ki, került át manifeszt állapotból látens állapotba, amely még Jézussal indul útjára. Ez az első évezred, s ennek a záró mozzanata az Árpád-ház kihalása, de nem Szent István megkoronázása, az 701. Sőt azon is korrigálnunk kell. Nagyon fontos tételről van szó, mert egy 1000 éves birodalomnak van vége az Árpád-ház kihalásával. S ez a birodalom Jézussal indul – az Ő születésével. [ Jelenések Könyve 20.rész! ]

3. A 3. tétel a dekanátus határok. Itt tényleg elég hátborzongató a dolog. Tudjuk, hogy 720 évenként van dekanátus határ. 2160 év kerekítve egy Világhónap. Ez csillagászati tény, attól függetlenül, hogy az illető szolgaként éli meg, úrként, mindenképpen Világhónapokban számolható az emberi történelem. Ha Jézus születésével indul a Halak korszaka, akkor tudjuk, hogy a Világhónapokban mindig a végüknél megyünk be, a 3 dekanátus közül nem a Halak-dekanátus fogja indítani, hanem a Skorpió-dekanátus. Ez tart 720-ig, s ez színezi át az alapvető Halak tulajdonságokat. Utána még mindig nem a Halak tulajdonságokat kapjuk tisztán, hanem a Rák tulajdonságok színezik át és 1440-ben vált át a tiszta Halak tulajdonságra, amikortól kezdve mindig a túloldal meghatározó a testiség szintjén, a tényleges megvalósulás szintjén. Ez azt jelenti, hogy az első 720 évben a földből olyan árulkodó nyomokat kell találnom, amiben a meghatározó az a Bika tulajdonságoké. Miért? Azért mert Skorpió jellegű a kor. Annak a megvalósulása az anyagi világ szintjén az a Bika tulajdonság. Mit fogok kapni mint jellemző lelettípust? Kincslelet kincslelet hátán. Ezt az első 720 évet mi a kincsleletek alapján tudjuk továbbragozni. Utána bekövetkezik 720-al egy drámai váltás és az 1440-ig tart. Csak egy a gond, hogy ez a 720 innentől kezdve 1020-ra tevődik a mai időszámítás szerint. A dekanátus határ nem a mai évszámok szerint számított 720, mert az már beleesik a 614 és 911 közöttibe. Annak idején rettenetesen sokat kínlódtam vele, hogy mi történt Európában 720-ban. Dekanátus határ, valami nagyon nagy dolognak kellett történni, s kiderült hogy semmi sem történt. 720 körül egyszerűen megszűntek az adatok. Az ember kereste az avar történelmet – nem történt semmi. Kereste a bizánci történelmet – nem történt semmi. Keresett nyugaton – megint nem történt semmi. Van egy kozmikus fordulatunk, aminek nagyon pregnánsan kell mutatkozni a történelemben, ez az emberiségnek a sorsfordulója és gyakorlatilag semmi nem történik. Itt már lehetett érezni, hogy valami gond van. A Képes Krónika nem azokat a dátumokat használja, nála 699 Szent István születése. S abban a pillanatban kiderül hogy ez 720, ez pontosan az az érett Szent István, akinek a fejére lehet tenni a Szent Koronát. Nem az történik 1000-ben amit mi mondunk, hanem az egész elcsúszik annyit amennyi a Képes Krónika időszámítása, de ezt senki nem veszi komolyan – le van írva, ez nem kiszámított dolog, le van írva hogy 699. S ezt egy német tudóstól kell megtudni, úgy hogy enyhén rosszalja, hogy egyetlen magyar kollégája sem figyelt föl ezekre az adatokra. Ez azt jelenti, hogy ez a koronázás volt a korszakhatár jelző. Ami ilyen módon pontosan abban a korában érte Szent Istvánt amit mi is számontartunk, csak máshonnan indítjuk a születését. Tehát: a dekanátus határ valószínűleg ide esik. Itt rengeteget segített Weissgerber tanulmánya, mert egyenesben idéz… utána az ember természetesen megnézi az eredeti forrást. 

Még valami: az 1440-es év. A második menet, a Ráknak a tulajdonságai a szellemiség terén, testiség terén a Bak. Milyen emlékeink lesznek? Épített emlékek. Ez a bizonyos második dekanátus, ez emlékek terén épület épület hátán. Minden más műfaj csak az épületen keresztül érvényesül. Ha plasztika, épületplasztika, ha festmény akkor épület festmény…és így tovább… Ez tart 1440-ig. Na de mikor van ez az 1440 mai időszámítás szerint? 1740 és mindig 1-et adjunk hozzá, mert tudjuk ez az 1 le volt csalva Jézus születésénél. Ezért 1001-re került az a dátum, ami az Árpád-ház kihalása. 1741-ben mi történik? Halak-dekanátusa indul el, ami azt jelenti, hogy keményen Halak tendencia. S ennek a testi megvalósulása kemény Szűz tendencia. Egy Szűznek úgy kell megjelennie, hogy: Mária Terézia koronázása. Itt megjelenik a nő, megjelenik a racionalitás, megjelenik a felvilágosult abszolutizmus és így tovább. De ez nem elég. Ugyanakkor megjelenik a keleti szomszédunknál ugyancsak a nőuralom. Megjelenik I. Katalin, utána II. Katalin és ezzel elindul egy olyan romboló folyamat, aminek tulajdonképpen a mai napig benne vagyunk a sodrában, amikor a Szűz tényleg gátlástalanul tombol a világban. Ez a mai napig tart, mert most mi tulajdonképpen 1701-ben vagyunk. Amikor ezt először elmeséltem egy vonatutazás alkalmával Szántai Lajos barátunknak, akkor egyetlen mondata volt rá: „nyertünk 300 évet!” Ez pedig nagyon fontos tétel, mert ez kegyelmi ajándék. Vagy ezalatt megjön az eszünk, vagy akkor tényleg lőttek az emberiségnek, mert ne felejtsük el, ma is azzal jönnek, hogy már semmi gond a Vízöntőbe átmentünk. Az egész New Age őrületnek ez az alapja. Nemhogy nem mentünk át, hanem a Halaknak is egy jó tetemes része – majdnem a fele – hátravan. Itt egy hatalmas dologról van szó, mert tényleg megvan a lehetősége annak, hogy magára találjon az emberiség és azt a terhet, ami most szellemileg is nyomasztja, de már lassan fizikailag is a pusztulás szélére sodorja, azt egészen egyszerűen dobja már le a hátáról. Ha ezalatt nem vált ember belőle, higgyük már el, hogy nem lesz belőle soha. Éppen eleget cipeltük már. 300 év nyereség, ez egy óriási dolog. Ezek a 300 éves elcsúszások folyamatosan olyan összefüggésekre világítanak rá, amire soha nem jöttünk volna rá magunktól.

4. 1440-ben koronalopás történik a mai időszámítás szerint. Ez visszacsúszik 1140-re és itt valóban van a Képes Krónika ábrázoláson egy korona menekítés. Viszik lóháton a Koronát, amivel eddig nem tudtunk mit kezdeni. Úgy látszik ezek az allergikus pontok úgy működnek, hogy a 300 év kihúzása után is megmaradnak jelzőértékként és ennek talán a legszebb példája a következő lesz. A magyar történelemnek a legnagyobb csapása, ami tényleg megsemmisítő jellegű volt, az nem Trianon, nem is 1945, hanem 1541, amikor Buda elesett. Ehhez képest semmi az 1526-os Mohácsi vész, utána még két hadsereg érintetlenül maradt, még a harckészség megvolt, még minden megvolt. 1541 után elesett a központ, 3 részre szakadt az ország, végleg meghúzták ezeket a határokat – ezek már csak módosultak, de a 3 részre szakadtság egészen 1686-ig illetve valamivel későbbig fönnállt. 1541: Kaptunk rá jelzést előre vagy nem? 300 évet visszapörgetek és mit kapunk: 1241 – mi történt? Muhi csata, a tatárdúlás. Észrevettük, mindegyik „1”-el végződik. Nem 1540, hanem 1541. Visszavetítek: 1241… Úgy látszik működik ez a 300-as rendszer.

1790-ben mi történik? 1790-ben kicserélik a képeket a Magyar Szent Koronán. Ez az a pillanat, amikor visszakerül a Magyar Szent Korona II. József halála előtt közvetlenül és az eddigi legvalószínűbb jelzések szerint közvetlen előtte történnek a képcserék. Amikor visszakerül akkor már ezekkel a megváltozott képekkel. 1790-ben válik nyilvánossá az, hogy kicseréltek képeket a Szent Koronán. Egy szakrális tartalom, egy üdvtörténeti jellegű tartalom napi politikai tartalommá aljasodott le. Ennél nagyobbat nem lehet zuhanni. Ennek mi felel meg, ha el kezdjük visszavetíteni? 1490 és itt most „0”-ás dátumunk van. Mi történt 1490-ben? Meghalt Mátyás király. Valami lezárult. A Magyar Szent Koronának a hatékonysága ami megvolt a teljes eredeti képrend esetén, kétségtelenül nem működik ma. Ez nem azt jelenti, hogy a Szent Korona nem működik egyáltalán, hanem azt jelenti, hogy bizonyos vonatkozásokban gyengült illetve átprogramozódott. Amit 1490-ig nem tudott elmenteni az örökkévalóságnak Mátyás király, az azóta már elpusztult. A második fele az uralkodásának az egyetlen nagy menekítés. Elzárni csapokat, ami tényleges, megvalósult, anyagba fogalmazott érték, azt valahogy úgy elrejteni, hogy amikor majd a megfelelő idő eljön, akkor újra elővehető legyen. Amióta ezzel a hölggyel összeházasodott, azóta egyetlen hatalmas értékmentés a tevékenysége, semmi más nem fontos számára. Akik ebben akadályozzák, azokat azonnal félresöpri az útjából, s nagyon úgy néz ki – ez Szántai Lajosnak a fölismerése -, hogy ebben kulcsszerepet a Pálosok játszottak. Egyedül az volt az a testület, ami egyenes ági örököse az ősvallásunknak, ennek biztosított törvényes kereteket a judeo-kereszténység nagyobb áramlatában, nem lehetett kitiltani, mert elismertette magát és ugyanakkor az összes ősvallási elemet megtudta őrizni, de ekkor mindez a föld alá került. A legjobb helyre, mert azóta ami történik, tényleg legjobb helye a föld alatt. Ennyit az átprogramozott dátumokról és akkor a legeslegutolsó tétel az pedig így szól: Tanulságok.

1. Érdekes módon az első számú tanulság nem lesz sok. Ez úgy fogalmazódott, hogy az elmélet abszolút hiánya a Kárpát-medence. Ez ma (2001) már nem igaz. Ebben a tanulmányban egyértelmű, hogy a Kárpát-medence már főszerepet játszik, s ez a Weissgerber egy nagy kötetet készít most elő, aminek ez egy mutatványa. Már önmaga rájött, hogy kulcsszerepe van a Kárpát-medencének, – s ha fogcsikorgatva, de bizony leírja – és ebben a magyarságnak. Úgyhogy most már ideje lesz nekünk is hozzányúlni a tollhoz, mert azt már nem lehet tovább hagyni, hogy mindent, amit ott kikaparnak, azt azonnal a román hasznosítja a maga kifejezetten hazug származáselmélete megtámogatására. Bármennyire is nagylelkű az ember, azért egészen idiótának nem kell lenni.

2. A szlávosodás szerepe az időcsúsztatásban. Rendkívül, alapvetően fontos. Tanulságok: a szlávkérdést minden, hangsúlyozom minden, nyelvi, történeti, régészeti, vonatkozásban újra kell tárgyalni. Nem járunk töretlen úton, már László Gyula figyelmeztetett rá, hogy nincs szláv régészet. Mert fölvetették neki annak idején – mikor még hivatalosan szlávuralom volt Magyarországon, hogy miért nem szentelt nagyobb teret A népvándorlás művészete Magyarországon című kötetében a szláv régészeti hagyatéknak és akkor nagyon nyersen közölte, hogy egyszerűen azért, mert nincs miről beszélnünk. Ezzel együtt megírattak vele egy fejezetet, ami feltűnően a legrövidebb és gyakorlatilag semmilyen tényt nem tud felmutatni, csak vélekedésekről, nem a sajátjáról, hanem a kollégái vélekedéseiről tud beszámolni. Nyelvészetileg természetesen ugyanúgy újra kell tárgyalni, és itt nem lehet nagylelkűsködni. Innentől kezdve már azt a tételt kell nagyon komolyan venni, hogy aki hazugsággal tartósan együttműködik, az kollaboránsnak számít és azt úgy is kell kezelni. S itt már fölismerhető igazságokkal van dolgunk.

3. A valódi kontinuitás helyett ál-kontinuitás. Az egésznek itt van a kulcsa, ezt ne várjuk Illigtől, mert Illig tényleg rendkívülit teljesít, de ilyet Ő nem mondhat ki. Ahol nincs valódi kontinuitás ott csinálnak helyette egy ál-kontinuitást és párhuzamosan ezzel megszüntetnek egy valódi kontinuitást.

4. Utolsó pontja ennek a bizonyos utolsó fejezetnek, az hogy nagyon ne keseredjünk el. S most nemcsak azért, mert íme a bizonyság, hogy nagyobbat is lehet hazudni annál, mint amiket nekünk hazudnak naponta. Ők nem profik, hanem egyszerűen mocskolódnak, ezt profi módon csinálják. Az ember néha szinte beleborsózott, hogy mennyit kellett ezen „kotlani”? Ez nem olyan magától érthető, ez részleteiben is ki van dolgozva, mert azért gondoljuk el, ők nem pancserekkel számoltak. A mai átlag lakossága a Földnek pancserek sorozata. Itt nem ilyenfajta emberekkel kellett számolni, hanem viszonylag még önállóan gondolkodó s a hagyományukat tiszteletben tartó emberekkel, és be lehetett adni nekik. Ez azt jelenti, ahogy le is vezeti Illig a második a kötetében, hogy azért azt se felejtsük el, hogy egy ilyen jellegű időszámítás kizárólag kolostori rendszerben működött. Nekik egy kolostori hálózatot kellett kézben tartani, arról pedig tudjuk, hogy kézben is tartották. Azért volt olyan rettenetesen fontos, hogy „eretnekség” ne legyen. Miért? Hogy ne tudja ellenőrizni. Ott még hiteles adatok is bekerülhetnek a köztudatba, de egy engedélyezett szerzetesi rendszeren belül csak adagolt adatok kerülhettek be a köztudatba. Amit az érdek diktált, az került be az írott úgynevezett „forrásokba”, mert azok ettől kezdve lettek források és ezért van az, hogy mennyire végrehajtható volt, csak vakfegyelem kellett hozzá, mert ha valaki egyszer elszólta magát azt azonnal likvidálni kellett. Nem is szólhatta el magát, mert a cella az eléggé jól zárható és ezeket nem nagyon engedték ki, pontosan ezeket a másoló barátokat… az a másik a kolduló barát, az fecseghet amit akar…

5. Az utolsó pont az biztatna, tulajdonképpen nem mi vagyunk az egyetlen vesztesei ennek a hazugságáradatnak, talán nem is nálunk a legtragikusabb a helyzet, mert ugyanakkor az egész benne van egyszerre egy kozmikus és üdvtörténeti rendszerben. S ez azt jelenti, hogy a Halak-Szűz tengely szerepét nem értékeljük eléggé. Mi Jézus születésével bementünk egy tengelybe, ez a tengely egy kozmikus tengely, ez pontosan derékszögben van a saját Tejútrendszerünkre és ezért, mint tengelyt „Halál-tengelynek” nevezzük. De nem vesszük komolyan. Miért? Mert ez a tengely ez Halál-tengely, mert biztosan nem szereti a Szüzet vagy a Halakat, fél tőlük… Szó nincs semmi szeretetről, ez tényleg Halál-tengely. Ebbe besétálni nem lehet következmények nélkül. Ennek van egy olyan következménye, amit egyszerűen nem veszünk komolyan vagy egyáltalán föl se ismerünk. A testi fizikai megvalósulás síkján egyre fokozódó jelentőséget nyer a Szűz tulajdonság. Ez azt jelenti, hogy amit dokumentálni tudok az van, amit nem tudok dokumentálni az nincs. Nem a tett maga számít, hanem az a dokumentum, az a bizonyíték, ami tanúsítja, hogy a tett megtett tett. Ennek viszont van egy nagy veszélye, ami ennek a kornak a sajátja, előtte nem jelenik meg s hál’ Istennek már nem sokat kell hurcolnunk… – 300 év ide-oda. Ennek a következő a lényege: ha én tudom, hogy nem a tett a fontos, hanem a bizonyíték, akkor én el kezdhetek „bizonyítékot” is gyártani. Miért? Mert bizonyítékot könnyebb gyártani, mint tettet. Ez a veszély korábban nem működött, mert ez ennek a kornak a sajátja, ez a Halál-tengelynek az egyik legfontosabb megnyilvánulási módja, s ennek a következő konkrét megnyilatkozásai vannak:

· · Az első talán legnyilvánvalóbb az, hogy az igazságot minden tekintetben kezdi kiszorítani a bizonyíthatóság. Ma már az ember-ember közötti kapcsolatokban, mint mérce, föl se merül az igazság – csak a bizonyíthatóság. Ilyen már nincs is, hogy igazságszolgáltatás, jogszolgáltatás van. Igazságról egyáltalán nem is beszélünk, de tudományos tételekben sem – tudom bizonyítani vagy nem tudom bizonyítani, föl sem merül, hogy ennek elvileg semmi köze nincs az igazsághoz. De annyira megszoktuk, hogy az igazságot bizonyítássorozattal közelítjük meg, hogy egyszer csak azt mondja az ember: bolond vagyok én még mindig az igazsággal foglalkozni, hát nem sokkal egyszerűbb, leülök és csinálok „bizonyítékokat”. Leforgatok egy filmet valamelyik hétvégén mondjuk a soroksári Duna-ágban. Ha elég jól leforgatom, utána eladom a televízióban, mint az Öböl-háborúról készült „helyi dokumentációt”. Minek menjek én ki oda, ott még esetleg lőnek is, de lehet, hogy nincs is ott háború – kitudja (?), így viszont lett egy hír.

· · Nagyon lényeges a kérdés, mert a második menetben, ha az igazság a bizonyíthatósággal kiszorítható, mert bizonyítékot mindig könnyebb gyártani, de a második lépésben a tudás kiszorítható a jólértesültséggel. Ez azt jelenti, hogy senki már igazi tudásról nem beszél – naprakészen vagy informálva, vagy nem? A többi nem érdekes. Mi az hogy „tudás” – definiáld hogy tudás… Jólértesültség az igen: hallgattad tegnap a Kossuth Rádiót? – igen, olvastad a Népszabadság vezércikkét? – igen…na még a Sacrum Imperiumot is – igen, akkor jólinformált vagy… A tudást kiszorítja a jólértesültség.

· · Harmadik: a tényeket kiszorítják hírek. Mi ezt magától értetődőnek vesszük. Azt mondja: „láttad?” Mit láttam? „…hát ahogy nekiment a gép…” Minek? „…annak két…” Igen tényleg? Miért te láttad? „…hát persze egyenesben…” Mit láttál? „…hát az egyenest.” Mit? „…közvetítést.” A közvetítést? Én azt hittem a tényről beszélünk. Végig a hírről beszél, s egyfolytában úgy tesz, minthogyha a tényekről beszélne. Föl se tűnik neki! Itt végig a hírekről volt szó. Melyiket könnyebb gyártani? Híreket vagy tényeket? Folyvást ugyanarról van szó, ez ennek a kornak az alaptendenciája. Amiket én itt nevükön nevezek ezek tünetek. Ezek nem voltak 2000 évvel ezelőtt, s nem lesznek – hála a Jóistennek – már 500 év múlva sem. Ez egy olyan fertőzés, amit az emberiség, ha egyáltalán túléli, akkor immúnisan fog belőle kikerülni. Nem lesz érdemes tovább hazudni. Ma még érdemes.

6. Az utolsóhoz érkeztünk és ezzel gyakorlatilag be is zárhatjuk, ugyanis az egész kérdéskörnek itt van az egyik kulcsa. Az úgynevezett „finnugor őstörténet” kérdése. Erre én is csak menetközben döbbentem rá, hogy nyelvet könnyebb készíteni, mint népet. A népeket szépen kiszorítják a nyelvek. Ez bizony nagyon lényeges dolog. Ez azt jelenti, hogy mi az ókorra vonatkozóan gyakorlatilag csak nyelvekkel rendelkezünk, és ezeknek a nyelveknek mi megfeleltetünk népeket, és elfelejtjük, hogy nyelveket lehet ám gyártani! Nem csak úgy, ahogyan egy makedón nyelvet gyártott a nagy Jugoszlávia annak idején. Ugyanis a makedónokról mindenki tudta, hogy bulgárul beszélnek. En Bulgáriában hallottam a hírt, és elég elkeseredetten magyarázta egy ottani történész professzor, hogy itt most nyelvkészítés ürügyén népet csinálnak. Miért? Hogy ne tudják fölismerni, hogy ők igazi bulgárok. Miért? Azért mert a bulgároknak is volt Trianonjuk, – csak egy kicsit korábban. Ne felejtsük el Dobrudzsa attól lett román, mert egyszerűen kiirtották onnan a bulgárokat. A törököket is. Nem úgy, ahogy Erdélyben a magyarokat, hanem nagyobb tételekben. Egészen pontos adatok vannak róla. Ne tudjuk meg, hogy milyen az, amikor egy román egy bulgárt írt ki. Etnikailag megtisztította Dobrudzsát ami soha nem tartozott Romániához. De odacsatolták. Kit érdekel? A bulgár tudósok elmondták, hogy Makedónia annyira bulgár még ma is, hogy bármelyik pillanatban, ha egyszer egy szövetségi köztársaság, mert Jugoszlávia szövetséginek volt kikiáltva, egyszerűen bejelenti az elszakadását és önálló lesz, azt mondja, hogy mi bulgárok vagyunk, szeretnénk Bulgáriához csatlakozni. Ez ugyanaz, ami Erdélynél veszély, hogy nem Erdélyt fogják kikiáltani, hanem azt mondják, elnézést mi mindig is Magyarországhoz tartoztunk…

A következőt találták ki a jugók: megcsinálták a „makedón nyelvet”. Hogy csinálok makedón nyelvet? Előbb van irodalom és aztán majd csak fogja ezt beszélni valaki. Miért? Mert az irodalmat lehet kivinni könyvkiállításokra, senki nem fog elmenni Makedóniába, először is be se engedik, és másodszor nem fog elmenni oda, hogy ellenőrizze egyáltalán ezt a nyelvet beszéli-e valaki? S ez nem elég, újságot indítottak el. A Makedón Szemle vagy Hírharang vagy egyéb, és ahol már újság is van hetente,  akkor ezt a nyelvet valakik beszélik, nem? Van irodalma, akkor kell legyen írója, akkor legalább az az író, meg az az újságíró az biztos makedón nem?! Az aljasságnak tényleg nincs határa. Nyelveket lehet csinálni, akár lombikban, akár ma már számítógéppel órák alatt teljes szótári készletet és majd csak lesz hozzá nép. Majdcsak el tudom hitetni a világgal, hogy van egy ilyen nép. Visszamenőleg a mai napig nem tudjuk, hogy lett a bulgár-törökökből szláv-bolgár. Maguk a bulgárok sem tudják. Ugyanis az első nyelvemlékeik teljesen egyértelműen bulgár-török nyelven vannak. Olvassák őket, jól lehet érteni őket. Miután nem volt rádió, televízió sem, s a meggyőzésnek egyéb demokratikus eszköze, lehetetlen hogy annyi idő alatt, mint ahogyan Omurtag megjelenik a Balkánon török nyelvvel, török etnikummal, s amikor az első állítólag már „szláv-bulgár” törzsek megjelennek, a kettő között még évszázad sem telik el. Hogy oldották meg? Itt teljesen nyilvánvalóan olyan átverésnek vagyunk áldozatai, aminek a kulcsa az, hogy egyszerűbb a dokumentumot létrehozni, mint a valóságot, ami a dokumentumban megjelenik. Érdemesebb a dokumentum révén az érdekeinket érvényesíteni és ez történik. Ennyit vigasztalásul, gondolom elég sovány volt.

Befejezésnek pedig csak annyit, hogy ez tényleg perdöntően fontos tétel. Egy szabályos földindulásnak vagyunk a tanúi. Az európai történetírás, amióta egyáltalán tollat ragadtak, azért hogy megmagyarázzák nekünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mit akarunk – mert ez tulajdonképpen erre találódott ki – azóta ekkora válságot még nem élt át. Tovább nem lehet elhallgatni, ez is teljesen nyilvánvaló és nagyon időszerű, hogy mi is elkezdjünk ebben a kérdéskörben most már alkotó módon részt venni, mert a veszélyek elég nagyok. A gyakorlat ott tart, hogy mi Miskolcon már minden dátum mellé odatesszük zárójelben a valódi dátumot. Ez azt jelenti, hogy ha valakit zavar a kérdés, eléje utána kérdőjelet tehet, nyugodtan meg lehet csinálni, senkit nem zavar vele, de ezeket az adatokat nagyon komolyan kell venni, és lehetőleg ezeket az alapműveket azért már jó lenne lefordítani magyarra. Ez a következő lépés lesz. –