ANONYMUS
XI., XII. század
Anonymus Belae Regis Notarius. – A Névtelen Jegyző, az első reánk maradt magyar történelmi mű, A magyarok cselekedeteiről, a Gesta Hungarorum szerzője. Munkájában hivatkozik a magyar történelmi népköltészetre, regős-énekekre. Művében a Pdictus magister jelölést adja meg és csak annyit mond magáról, hogy néhai Béla király jegyzője volt. Négy Béla király uralkodott, ezért kilétét és korát két évszázada vitatják. Személyéről és körülményeiről többen írtak átfogó tanulmányt, de megoldást nem találtak.
—
BADINY JÓS FERENC
Gács, Nógrád megye, 1909. június 3. – Budapest, 2007. március 10.
A Ludovika Akadémia tüzér- és repülőkiképzés elvégzése után tényleges repülőtisztként kezdte pályafutását. 1940-ben kivált és a Budapesti Műegyetemen folytatta tanulmányait. A II. világháborúban az 1. nehézbombázó repülőszázad parancsnoka. A háború után nyugatra távozott. Sumerológiával Argentínában kezd foglalkozni, ahova 1946-ban érkezett. Az első irányítást a római Institutum Pontificum Biblicum-tól kapta és mint P. Deimel iskolájának a követője tanult. Ezen Intézettől nyerte képesítését, mely jóváhagyta tanterveit és kidolgozott tananyagát a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen felállítandó Sumerológiai tanszék létesítéséhez, mely tanszéknek a vezetésével az egyetem rektora 1966-ban megbízta. Élete végéig ugyanennek az egyetemnek ny. r. tanára.
Munkásságának óriási eredménye az, hogy az 1971. tanévre hirdetett előadásaira 21 argentin rendes hallgató iratkozott be. Tantárgyai:
1. a sumir nyelv és ékírás
2. a mezopotámiai kultúrák története,
3. a mezopotámiai vallások.
A sumir-magyar nyelvazonosság hirdetője és bizonyítója. A Nemzetközi Orientalista Kongresszus tagja, ahol 1967-ben Ann Arborban (Michigan, USA) az esztergomi királyi kápolna oroszlános díszítésének sumir és babiloni eredetét igazolta. Bizonyítását „Altaic People’s Teocracy” címen fogadta el a Kongresszus. 1971-ben a canberrai (Ausztrália) kongresszuson – Argentínát képviselve – kimutatta a Pártus Birodalom sumir tradícióin át, a pártus nép magyar vonatkozásait „The Ethnic and Linguistic Problem of the Parthians” c. előadásában.
Az ŐSI GYÖKÉR című kulturális szemlét 1972-ben alapította, 1999-ig volt a lap szerkesztője, kiadója és tulajdonosa. A 17. évfolyam 3-4. dupla számától kezdődően Magyarországon jelenik meg az Ősi Gyökér a MBE Nagy Lajos Király Magánegyetemének Magyarságtudományi és Sumerológiai tanszéke gondozásában. Örökös főszerkesztő haláláig Badiny Jós Ferenc professzor volt.
A Miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen megalapította 1997-ben az Ókori-közel-keleti és sumerológiai tanszéket, melynek tanszékvezető egyetemi tanára volt. Argentinából rendszeresen hazajárt tanítani.
2000. június 17-én meghalt szeretett felesége Ilonka. Ezután elhatározta, hogy Magyarországra költözik végleg. 54 év argentínai tartózkodás után, “2001. április 13-án, nagypénteken indulok Budapestre, hogy végleges hazatelepülésemet a Feltámadás napján kezdjem” írta egy levelében. Máriaremetén, a Nyugdíjas Pedagógus Otthonban kapott egy kis lakosztályt. Itt töltötte utolsó éveit.
92 éves korában – lányai biztatására, hogy levelezhessenek egymással, és hogy könyveit könnyebben legépelhesse – tanulta meg a számítógép használatát. Magas kora ellenére rendszeresen tartott előadásokat televízióban, rádióban, kongresszusokon.
Számos őstörténeti munkája jelent meg spanyol és magyar nyelven. Külföldön és 1990 után Magyarországon is keresettek könyvei. Az utóbbi években Magyarországon több kiadást megértek. Főbb művei: Kaldeától Ister-Gamig I. (1971); II. (1981); III. (1997); Mah-Gar a magyar…! (1976); Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (1996); Jézus Király a pártus herceg (1998); A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása (1999); Indiánok Nógrádban (1999); Az Esztergomi-Istergami oroszlánok titka (2000); A sorsdöntő államalapítás (2000); A Táltos Isten (2001); Szabadkőmíves volt Badini uram (2004); Az istenes honfoglalók; A magyar Szent Korona; Jézushitű Attila; A magyarság eredete és a Boldogasszony.
Hosszú, gazdag élete után Badiny Jós Ferenc professzor bevonult Csaba királyfi égi hadseregébe és ott teljesít szolgálatot népe, nemzete javára.
(Kerkayné Maczky Emese)
—
BAKAY KORNÉL
Kalocsa, 1940. május 27. –
Régész, tanár, múzeumigazgató. Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsésztudományi Karán végezte (1963), ahol többek között László Gyula régészprofesszor tanítványa volt. Főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorláskorral és az európai középkor kutatásával foglalkozik. Írásaiban és előadásaiban élesen bírálja a finnugorisztikát. 1972-ig a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos munkatársa és a régészeti topográfia részleg vezetője volt. 1977-ben lett a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója. 1980-tól tanított a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, az Egri Tanárképző Budapesti Tagozatán, a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem Magyar Történelmi Tanszékén (tanszékvezető). 2000 őszén Kazahsztánban ásatásokon vett részt, 2001-ban tanulmányutat tett Örményorszában. 2008 őszétől a Szent Korona Szabadegyetem őstörténet-történelem tanszék tanszékvezető tanára. 2004-ben alternatív általános iskolai történelem tankönyvsorozatot indított Harangozó Imrével és Molnár V. Józseffel közösen. Az izig-vérig magyar könyv nagy vitát kavart, mert ellentétes nézeteket vall a hivatalos hazai és nemzetközi szaktudományos közmegegyezéssel. Ezért a könyveket nem nyilvánították tankönyvvé. Eddig negyvennél több könyvet és tanulmányt írt.
A páratlan tudású és tartású régész professzor több mint harminc évet töltött a Szent László király által Somogyváron alapított bencés monostor kutatásában, régészeti feltárásában. Ennek a hatalmas és kitartó munkának eredménye egyik legfontosabb munkája a Somogyvár – Szent Egyed monostor című, 2011-ben megjelent könyve.
2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta meg.
—
BOWRING, SIR JOHN
Exeter, Anglia 1792. – Claremont, Anglia 1872
Angol diplomata, nyelvész. 1832-1849 között az angol alsóház tagja, 1849-től Kínában mint kantoni angol konzul, majd mind Hong-Kong kormányzója tevékenykedett. A Fülöp-szigeteken és Jávában is megfordult. Sziámban kereskedelmi tárgyalásokat folytatott. Élete során egész Európát bejárta. Különös nyelvtehetség volt; a The Cambridge Encyclopedia of Language szerint 100 nyelvet beszélt és további 100 nyelven tudott olvasni. Korai munkái európai irodalmak fordításai és azokról írt tanulmányai voltak, beleértve a magyar nyelvet. Magyarul tökéletesen beszélt, írt és olvasott. Magyar vonatkozású műve: Poetry of the Magyars preceded by a sketch of the Language and Literature of Hungary and Transylvania. A magyar nyelvről és irodalomról írt tanulmányok után szemelvényeket közöl eredetiben és angol fordításban a magyar irodalomból. Olyan írókat is tárgyal, akiket irodalomtörténetünk nem említ meg. Bevezető tanulmányában leírta a nemzet történetét, a magyar nyelv szerkezetét és annak szép hangzását. Többször előfordult, hogy az ő fordításában magyar író munkája előbb jelent meg angol nyelven Angliában, mint a Habsburg abszolutizmus korlátozó intézkedései miatt magyar nyelven Magyarországon.
—
DR. BOBULA IDA
Budapest, 1900. február 27. – Gaffney, SC, USA 1981. október 24.
Történettudományi doktorátusát, summa cum laude, 1923-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte, majd az USA-ban a Bryn Mawr College-ben fejlesztette tovább tudását. 1929-ben Budapestre visszatérve ő volt az első nő, aki a történelemből egyetemi magántanári képesítést nyert Magyarországon, minisztériumi előadó és kollégiumi igazgató. 1947-ben érkezett ismét az USA-ba, ahol előbb a New Jersey’s Women College, majd a Kongresszusi Könyvtárban dolgozott évekig. Ezután a houltoni Rickers College-ben francia-német nyelv és antropológia tanár, majd a délkarolinai Limestone Collegeben történelmet és szociológiát adott elő.
1955-1957 között a magyar menekült program igazgatója volt Philadelphiaban. Több tudományos társaság tagjaként szerepelt.
Könyvtári munkája alatt kezdett foglalkozni a sumér-magyar rokonság kérdésével. Ebben a tárgykörben kilenc könyve jelent meg, zömmel angol nyelven, melyekben a sumer-magyar rokonság elismeréséért harcolt. A Sumér-magyar rokonságot bizonyító könyvének tartalmára vonatkozólag, a római Institutum Biblicum néhai igazgatója, P. Anton Deimel S.J., a Sumerisches Lexicon szerzője, a következőt írta Dr. Bobulának: „Könyvét többször gondosan áttanulmányoztam… a legkisebb aggályom sincs a magyar-sumir rokonság elfogadására.” Bobula bizonyította, hogy a sumír-magyar rokonság nem csak a nyelv területén létezik, hanem vitathatatlan nyomai vannak a magyar élet minden vonatkozásában is. Évtizedeken át kultúrpolitikával is foglalkozott és írásaival helyesen választotta a magyarságról elterjesztett hamis nézet megváltoztatásának a módját. Bobula Ida történet-filozófiai megállapítása: “Vannak korszakok, mikor egy-egy nemzet fennmaradása szempontjából döntő fontosságú, hogy mit tud a nemzet saját eredetéről, hivatásáról, de az is, hogy mit tudnak róla mások, akiknek a sors alakítására az adott pillanatban hatalmuk van”.
—
DÚCZ LÁSZLÓ
1945. – Pomáz, 2009. január 9
Erdész, író, őstörténet-kutató, solymász. A pilisi rengeteget jól ismerő vadász érdeklődése a kerecsen sólyom, majd a turulmadár alakja felé fordult. Felismerte a mitikus madár kötődését a hun-, magyar- és déli magaskultúrák történelméhez. Első előadásait a Turulról tartotta. Kitűnő és érdekes előadásaival mindig lebilincselte a közönség figyelmét. A Turullal kapcsolatos ismereteit A közöttünk élő turulmadár című könyvében írta meg, mely eddig négy kiadást ért meg.
A pomázi Klissza-dombon, árpád-kori romok közelében építtetett egy kis kápolnát Csete György tervei alapján, amely előtt számos magyar ünnepséget tartottak. A kápolna Boldogasszony szobrát Szerváciusz Tibor faragta. Dúcz László Pomáz város díszpolgára volt.
Állandó szereplője volt a magyar őstörténettel foglalkozó konferenciáknak (Lakitelek, Somogyfajsz).
—–
DR. ENDREY ANTAL,
Hódmezővásárhely 1922 – 2010. május 28.
Ügyvéd, bölcsész. Tősgyökeres jogász és politikus családból származik. Anyai ágon ősei székely nemesek. A középkor óta a Tisza bal partján gazdálkodtak. Tanulmányait a premontreiek gödöllői Szent Norbert reálgimnáziumában, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és a berlini Friedrich Wilhelms egyetemen (a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként) végezte. Jogi stúdiumai mellett teológiai tanulmányokat is folytatott és behatóan foglalkozott történelmi tárgyakkal. A budai Szent Imre Kollégium kollégistája és az Egyetemi Mária Kongregáció tisztségviselője volt. A háború utolsó hónapjaiban mint önkéntes páncélromboló szolgált, orosz fogságba esett, ahonnan sikerült megmenekülnie. 1947-ben minősítéssel tette le az ügyvédi vizsgát és szülővárosában ügyvégi irodát nyitott. Hat idegen nyelven beszélt.
Ellenzéki politikai tevékenysége miatt 1948 végén menekülnie kellett. 1949-ben kivándorolt Ausztráliába. 1956-ban megszerezte a University of Tasmania jogtudományi oklevelét és ausztrál ügyvédi képesítést. 1972-ben kinevezték az ausztrál szenátus egyik legfontosabb bizottságának állandó jogtanácsosává. Jogi érdemeiért 1975-ben elnyerte az angol királyi tanácsos (Queen’s Counsel) rangot. Közben jelentős történészi munkásságot fejtett ki. 1972-től két évig a University of Melbourne történet-tudományi tanszékén dolgozott mint posztgraduális kutató. Kutatásai főleg a magyar őstörténet és a Közel-Kelet ókori történelmét ölelték fel. Külföldön tizenegy könyve és egy hosszabb tanulmánya jelent meg, elsősorban a magyar történelem köréből. 1989-ben tért haza Magyarországra. Ügyvédként dolgozott (1999-ig) és birtokán gazdálkodott. Az egész Kárpát-medence területén rendszeresen tartott történelmi előadásokat. A Nemzeti Újság című havilap szerkesztője és kiadója volt 5 évig Ausztráliában és 1990-haláláig Magyarországon. Magyarországon könyvei magánkiadásban jelentek meg. Erre a célra megalapította a “Boldogasszony Kiadó”-t.
—
FEHÉR MÁTYÁS JENŐ, Dr,
Vassurány, 1913. október 27. – Cordoba, Argentina 1978. augusztus 17.
Domonkos rendi szerzetes, történetíró. Tanulmányait Szombathelyen, Sopronban, Grazban és Budapesten végezte. A Domonkos Szerzetesrend magyarországi történetének megírására kapott megbízatást. Kutatásokat végzett sok középkori kolostorban és családi levéltárban. 1942-ben a kassai püspökség könyv- és levéltárosa lett. 1945-ben külföldre menekült. Ausztriában, Franciaországban, Rómában a Domonkosrend Történeti Intézetében és a Vatikáni levéltárban folytatta kutató munkáját, továbbá az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban, Törökországban és Argentínában. Történelmi tanulmányait szakmai folyóiratok közölték, de több önálló műve is megjelent. Alapított folyóiratai: Documenta Transsylvania Erdélyi Magyarság, Magyar Történelmi Szemle.
—
FEHÉRNÉ WALTER ANNA
Kassa, 1915. augusztus 15. – Buenos Aires, 1992.
Tanító, szerkesztő, őstörténeti kutató, író, rovásírás kutató. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte. A II. világháború végén külföldre menekült; Németország, Ausztria, Olaszország után végül Argentínába került, ahol dr. Fehér Mátyás Jenő felesége lett. Továbbiakban vele együtt végzett nagyarányú kutatómunkát. Részt vett férje által alapított folyóiratok szerkesztésében. 1970-től pedig maga is külön folyóiratot szerkesztett: Magyar Őskutatás címmel. 1973-ban kiadta Torma Zsófia addig csak németül olvasható, 1894-ben megjelent művét magyar nyelven. Több tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Fontos műve: Az ékírástól a rovásírásig I, II, (1975).
—
DR. FETTICH NÁNDOR
Acsád 1900. január 7. – Budapest 1971. május 17.
Régész. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be. Bölcsész-doktori oklevelét Pannóniai fogadalmi táblák című értekezésével szerezte meg. A szovjet hatóságok engedélyével fölkereste a legnagyobb népvándorláskori gyűjteményeket őrző oroszországi múzeumokat, majd fölkereste a magyar őstörténet szempontjából fontos Káma-vidéket és Perm-et is. 1941-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójává. 1941. augusztus 14-től László Gyulával együtt Kievben biztonságba helyezte az Ukrán Nemzeti Múzeum régészeti kincseit, amik sértetlenek maradtak a háborús események alatt. Több előadást tartott külföldi egyetemeken, valamint számos nemzetközi régészeti értekezleten. Budapest ostroma alatt helyén maradt és hol eréllyel, hogy ügyesen alkalmazott, találó kedélyes magatartásával elérte, hogy a múzeum állagában semmi komoly kár nem keletkezett. 1950-1954 között segédmunkásként dolgozott. Hogy nyomon kísérhesse a népvándorláskori népek fémművességi technikáját és saját helyzetén is könnyítsen, kitanulta az ötvös-mesterséget. Ötvösművészeti alkotásai keresettek lettek, munkáival részt vett az 1957. évi Brüsszeli Világkiállításon – egyedi munkákra állami megrendeléseket is kapott és ez lehetővé tette, hogy régészeti munkáját is folytathassa. 1954 után a régészeti szekérmodellek kérdésével foglalkozott, aminek eredményeként tisztázta az őskori kocsitípus kialakulását a Kárpát-medencében. Utolsó tanulmánya a magyar néphitben máig élő vallásos jellegű varázs-szövegekről szól. Bejárta a Rába völgyét Meszlentől Kondorfáig és ezzel ősrégi imádságokat tartalmazó gyűjteményét 141 darabra gyarapította.
—
FORRAI SÁNDOR
Munkács, 1913. március 18. – 2007. május 25.
A rovásírás tudósa, oktatója és terjesztője. A trianoni békeparancs következtében menekülniük kellett Kárpátaljáról, mert édesapja egymaga negyvenezer aláírást gyűjtött össze a rutének között a visszacsatolás érdekében. Tanulmányait Diósgyőrben és Újpesten végezte. Már korán, a családi otthonban megismerkedett a hazaszeretettel. Édesapja és ő maga is a Turán Szövetség tagja volt, és ekkor került kapcsolatba a magyar őstörténettel és rovásírással. 1935-ben a rendőrségen irodai alkalmazott lett, megtanulta a gyors- és gépírást is. Ekkor vette észre a hasonlóságot a Marsigli által lemásolt rovás botnaptár rövidítései és a gyorsírás között. Felesége, Marika, 1939-ben gyors- és gépíró iskolát alapított, ahol másodállásban szaktárgyakat tanított. Az iskolát 1952-ben államosítottak.
Forrai Sándor számos rendszerező és összehasonlító könyvet írt a rovásírásról. Hatalmas érdeme, hogy elhívatott terjesztője a magyarság ősi írásának. Létrehozott egy rovásírás kiállítás anyagot több mint 120 képből és ábrából. Ez az ország több városában látható volt. Részletes tervet dolgozott ki egy Ópusztaszeren felállítandó, a vérszerződést megörökítő rovásfeliratos emlékműre. Különböző folyóiratokban rendszeresen figyelmeztetett, hogy őstörténetünket meg kell tisztítani a hazugságoktól. Forrai Tanár úr elképzelései alapján szervezte meg a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetségét (MAROSZ), Friedrich Klára és Szakács Gábor, akiket Forrai megbízott, hogy folytassák életművét. A Szövetség Forrai Sándor halála után, tiszteletből és kegyeletből, a FORRAI SÁNDOR ROVÁSÍRÓ KÖR nevet kapta.
Haláláig, magas kora ellenére, azért harcolt, hogy a magyar rovásírást kulturális örökségünk részévé nyilvánítsák. Fáradhatatlanul ostromolta a mindenkori kulturális kormányzatokat, amelyek sajnos közömbösek e nemzeti ügy iránt.
Forrai Tanár úr élete legfontosabb eredményének tartja az ősi magyar rovásírással való megismerkedését, arról írott könyveit, annak terjesztését, valamint magánéletében három gyermeke tisztességes, jó magyar emberré nevelését.
—
FRIEDRICH KLÁRA,
Budapest, Ozora?, 1948 –
Tanár, gyógypedagógus, logopédus, rovásírás-oktató. 1966-ban érettségizett, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemre mint “klerikális reakcióst” háromszori kísérlet után sem vették fel. Gyógypedagógiai főiskolát végzett. A rovásírás és történelem iránti érdeklődését édesapjának köszönheti. Már gyerekkorában megtanulta a rovásábécét, de komolyan 1994 óta foglalkozik a rovásírással – a mindennapi rendes munkája mellett. Férjével, Szakács Gáborral, közösen végeznek őstörténeti kutatásokat és terjesztik a csodálatos ősi magyar írást. Megszervezték a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetségét (MAROSZ), mai néven Forrai Sándor Rovásíró Kör. Rovásírásversenyeket szerveznek az egész Kárpát-medencére kiterjedően. Oktató-gyakorló tankönyveket írnak. Friedrich Klára tapasztalatai szerint egy mai 10 éves gyerek – nagyon hamar – 4-5 szakköri foglalkozás alatt megtanulja a rovásírást.
—
GRANDPIERRE KOLOZSVÁRI ENDRE
Hódság, 1916. június 6. – Budapest, 2003. július 17.
Író, költő, történész. Ősei francia huguenották, kik először Svájcba menekültek, majd 1820-ban Erdélyben találtak otthonra. Anyai ágon székely származású. Dédapja Kossuth Lajos íródeákja volt. Családja résztvett Garibaldi szabadságharcában. A Rákosi rendszer alatt politikai üldözött volt, s műveit nem jelentethette meg. Magamról című híres költeményét a BBC-ben is közölték. E költemény az elnyomatás éveinek fontos megjelenítője. Szépirodalmi kötetei mellett számos oknyomozó történelmi mű szerzője.
—
HUSZKA JÓZSEF
Kiskunfélegyháza, 1854. november 20. – Budapest, 1934. október 30.
Rajztanár, művészettörténész, néprajzkutató, közíró, festő, a magyar ornamentika kutatója. A szarvasi gimnáziumban érettségizett. Egy évet a Műegyetemen tanult, majd 1873-1876 között mint ösztöndíjas tanárjelölt folytatott tanulmányokat. 1891-1919-ig a történelmi Magyarország különböző városaiban, Zentán, Désen, Sepsiszentgyörgyön tanított. A magyarság ornamentika kincse különösen érdekelte, amellyel tanárévei alatt sokat foglalkozott. Rajztanárként elsősorban a magyar díszítőművészet megismertetésére fektetett hangsúlyt. Ezen keresztül nevelte nemzeti érzésre a fiatalságot.
Mint festőművész arcképeket és hangulatos erdélyi tájképeket festett. Ő nyerte az ezredéves kiállítás főkapujára kiírt pályázatot.
Nagy hatással volt rá a székely nép élő művészete, ami a magyarság eredetének kutatására ösztönözte. Huszka volt a magyar népművészet egyik első felfedezője, gyűjtője és dokumentálója (rajz, fénykép). Az erdélyi népi, építészeti emlékeket közkinccsé akarta tenni úgy, hogy közben tudományos igénnyel fel is dolgozta azokat. Foglalkozott az erdélyi több száz éves templomok történetével s az ő felfedezőmunkájának köszönhető, hogy hozzáférhetőek lettek a székelyföldi református és unitárius templomok és vártemplomok lemeszelt Szent László freskói. Örök értékű munkássága nemzeti kincsünk.
A magyar díszítőművészettel kapcsolatban 6 könyvet és számos tanulmányt írt. 1930-ban megjelent életének főműve, “A magyar turáni ornamentika története” című, saját rajzaival, felméréseivel illusztrált könyve. Példaértékű munkássága hittel és erővel párosult, ezzel szerzett híveket országszerte a magyar hagyományok ápolására. Huszka József emlékét tisztelettel őrizzük!
—
DDR. VITÉZ JUBA FERENC
Nagyvárad, 1915. november 25 – Komárom, 2006. május 10.
Jogász, tengerészkapitány, hajóorvos. Képesítéseit Magyarországon szerezte. 1939-1948 között mint tengerész, 1948-1962 között a Tengerészeti Hivatal szakelőadójaként tevékenykedett. 1962-1965 között kórházorvos, hajóorvos és kórházi főorvos volt. Évtizedeken át gyűjtött hajózási vonatkozású tárgy- és iratanyagát a komáromi múzeumnak adományozta, melyből ott állandó kiállítás nyílt. Komárom városának magyar tengerész emlékművet ajándékozott, melyet közterületen állítottak föl. Foglalkozott a magyar történelem hajózási témáival és a hajóorvoslás szakirodalmával, mely témakörben számos előadást tartott magyar és német kongresszusokon. Több szakcikke valamint könyve jelent meg magyar és idegen nyelven.
—
KÁLTI MÁRK
14. század
1336/1337-ben udvari pap, a királyné káplánja, 1342-1352 között a Buda külvárosi Szent Péter templom plébánosa, 1352-ben fehérvári és veszprémi kanonok.
Jankovics Emil kutatásai alapján Kálti Márkot tekintik az 1358-ban készült Képes Krónika szerzőjének.
—
KÉPES KRÓNIKA (1358)
Eredeti címe: Cronica de gestis Hungarorum (Krónika a magyarok tetteiről). Régebben első őrzési helyéről nevezték Bécsi Képes Krónikának. A művet az 1360-as években lemásolták és 147 színes iniciáléval valamint miniatúrával díszítették. A krónika I. Lajos király rendeletére készült, címlapját az ő arcképe és az Anjouk liliomos címere díszíti. Tartalma a magyarok történetének előadása 1342-ig, a régi magyar mondák legbőségesebb gyűjteménye. Szerzője valószínűleg Kálti Márk székesfehérvári őrkanonok, de nem ő a másoló és a festő. A gazdag illusztrációk készítője egy mesélőkedvű magyar ember: a hazai viseletek és címerek kitűnő ismerője. A magyar viselet történetét az ő miniatűrjeinek tanulmányozása nélkül nem lehet megismerni. Történelmünkből olyan részleteket tud, például Szent István és Szent László királyok legendáiból, aminőket a szövegíró Kálti nem említ. Személyét illetőleg találgatásokra vagyunk utalva. I. Lajos több kézirat-miniátort foglalkoztatott, köztük a Sopron megyei festőcsaládból származott Meggyesi Miklóst, kit 1352. évi oklevél a király címerfestőjének mond. 1356-ban is azt jegyzik fel róla, hogy “sok különféle munkát készített a királynak, aki ezeket igen kedvelte”.
A mű egyik fontossága, hogy a legművészibb magyar krónika és egyben a 14. századi európai könyvkötő művészet remeke. 1933-ig a bécsi volt Udvari Könyvtár őrizte, amikor is az 1932. évi velencei kultúregyezmény alapján visszakerült Magyarországra, s azóta az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi.
—
KÉZAI SIMON
13. század második fele
Királyi jegyző, krónikaíró. Írása nem tükröz Magyarországon kívül szerzett élményeket; magister fokozatát az országon belül, esetleg a veszprémi főiskolán szerezte. IV. László király udvari papja és krónikása lett. A király őt 1283.10.19-én mint homo regius-t, saját jegyzőjének nevezi. IV. László király utasítására írta meg 1282 táján krónikáját, az Őskrónika folytatásait kivonatolva, GESTA HUNGARORUM címen.
—
KISS DÉNES
Pacsa 1936. január 1. – Budapest, 2013. június 21.
Babérkoszorús költő, író, nyelvkutató, nyelvészprofesszor, szerkesztő. 1954-ben érettségizett Nagykanizsán. 1956-57-ben főiskolai hallgató Pécsett. 1956. okt. 24-én megjelent verse miatt 1957-ben kizárták az ország összes főiskolájáról és egyeteméről, internálták. 1957 végétől Budapesten gyári munkás, könyvtáros, 1960-tól az Esti Hírlap, 1963-tól üzemi lapok munkatársa. 1974-től a Népszava irodalmi mellékletének szerkesztője, 1991 a Magyar Fórum főszerkesztő-helyettese és a Magyarok c. folyóirat főszerkesztője, 1991-93 az Új Magyarország olvasószerkesztője, 1993-tól a Heti Újság, majd a Heti Nemzeti Újság főszerkesztője. 1998-tól Lyukasóra folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. – Versek mellett ír novellákat, kritikákat, nyelvészeti tanulmányokat. Esszéköteteiben nyelvi kutakodásairól ír. A szójátékok, nyelvi lelemények verseinek egy részére is jellemzők. Fordít orosz, német, észt de főként finn költők műveiből. Több mint 50 kötete jelent meg. 1985-ben a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára. 1996- a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Írók Egyesületének főtitkára, 2000- a Trianon Társaság elnöke. Díjak: József Attila-díj (1975), SZOT-díj (1983), Magyar Lajos-díj (1988, Kölcsey-díj (1994), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1999).
—
DR. KISZELY ISTVÁN
Budapest, 1932. június 14. – Budapest, 2012. augusztus 28.
Egyetemi tanár, antropológus. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti Bencés Gimnáziumban végezte. Az érettségivel egy időben zongora-orgona diplomát szerzett a Zeneakadémián. Ezután 5 év katolikus teológiát hallgatott Pannonhalmán. 1963-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen biológia földrajz szakon. Doktori munkáját (1963) talajhidrológiából írta. 1964-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében dolgozott. Itt az interdiszciplináris osztályon a morfológiai munkái mellett kémiai laboratóriumot vezetett. Kutatási területe a csontkémia, a csonthisztológia és a csontszerológia volt. Az akadémiai ásatásoknál rendszeresen antropológiai leletmentést végzett. Érdeklődése egyre inkább a magyar őstörténet felé fordult. Magyarországon jelen volt számos őskori, római kori, avar, honvisszafoglaláskori és Árpád-kori magyar temető feltárásánál. Részt vett a székesfehérvári királysírok, a budavári nádori kripta, valamint a pilisszentkereszti feltárási munkákban is. Külföldi régészeti ásatásai, ahol a csontanyag feldolgozását végezte: Ausztrália (Keilor legkorábbi emberleletei), Ausztria (Melk, Babenberg család), Egyesült Államok (California, Black Lady), Egyiptom (Királysírok völgye), Európa (az összes longobárd temető), Finnország (Isokyrö és Turku), Franciaország (Senlis, Capet Hugo családja), Iraq (Eridu, sumér temető), Kína (Astana), Németország (Bardowieck környéke), Olaszország (Firenze, Medici sírkápolna, Santa Croce székesegyház). Utazásaival egy időben, melyek sok kutatási lehetőséget nyújtottak számára, megírta “A Föld népei” című monográfiáját.
1971-től a magyarság őstörténete és a Föld népei című tantárgyakat tanította Magyarország, Európa, Amerika és Ázsia számos egyetemén. 1993-tól óraadó a Szent István Egyetemen Gödöllőn a Környezetgazdálkodási Tanszéken. Több önálló szakkönyvet írt (A Föld népei, A magyarság őstörténete I+II, A magyarság ősi kultúrája) és mintegy 250 tudományos cikket közölt magyarországi és külföldi szakfolyóiratokban, melyek 16 nyelven jelentek meg.
—
B. KOVÁCS FRÉDA
Beszterce, Erdély 1900. június 6. – Cleveland 1969. december 7.
Író, tanár. Ősi erdélyi családból származik. Apja katonatiszt volt. Iskoláit Bethlenben, Désen és Kolozsvárott végezte a református kollégiumban (1923). Írásai Reményik Sándor lapjában, a Pásztortűzben és más erdélyi lapokban jelennek meg (Ellenzék, Brassói Lapok, Pásztortűz). 1924-ben Balázs Lóránd Hunyad megyei földbirtokos felesége lett, három gyermek anyja. Szeretett Erdélyét 1928-ban hagyta el, mert a romániai földreform földönfutókká tette őket. 1943–45-ben a Család- és Gyermekvédelmi Intézet igazgatója.
Első történelmi regénye Rohanó áradat Budapesten jelenik meg. Sikere átütő, katonai akadémiákon, a rendőrképző iskolákban kötelező olvasmány lett. A Halhatatlan Harcos utolsó otthon megjelent munkája. 1945 után Magyarországon munkáit indexre tették és minden elérhető példányt megsemmisítettek. 1945-ben külföldre menekült és Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban folytatta áldozatos működését. Magas, tudományos színvonalon álló ismeretterjesztő előadásai mellett kimagasló érdemeket szerzett a Western Reserve University magyar művelődéstörténeti tanfolyamának megindításában és fenntartásában, ahol évekig egyetemi előadóként működött.
Elbeszéléseit, tanulmányait, cikkeit külföldön a Magyar Nők, a Hungária, a Kanadai Magyarság, a Krónika, a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a Délamerikai Magyar Hírlap közölte.
A Halhatatlan Harcos második kiadását már nem érte meg, melynek egyetlen nehezen fellelhető példányát személyes biztonságának kockáztatásával Erdélyből hozott ki.
—
KUBINYI TAMÁS
Művelődéstörténész, író, újságíró, riporter, szerkesztő, műsorvezető. Arizonában (USA) tanulta a médiakreátor mesterséget. Eddig tíz műsor elindításában vett részt, közülük a történelmi tárgyú Agora váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Megalapította az Álmos Király Akadémiát, rendszeresen tart országszerte ingyen előadásokat elhallgatott történelmünkről. Könyvei (Álmos hét könyve, Bartók, stb.) kiadására megalapította az Agora Kiadót. Vesszőparipája a zene.
Vallja: “A Magyarság a Jóisten népe! Célom történelmünk fehér foltjainak feltárása, az információs blokád lebontása. Életünknek ezek a legfontosabb kérdései.”
—
LÁSZLÓ GYULA
Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17
Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár. Elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsvárott végezte. 1928-ban Budapesten érettségizett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban fejezte be. Művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet szakot hallgatott. 1935-ben a budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Múzeumban gyakornokként. Később a Múzeumi Központban előadó lett, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. Tanulmányúton járt Londonban, Rómában, Párizsban és Firenzében. 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, így Görögországban a görög és bizánci művészeteket tanulmányozhatta. 1940-1949 között Kolozsvárott volt egyetemi tanár. Székelyföldön népdalokat tanult, fejfákat, bútorokat rajzolt, festett. Ezenkívül kortársairól mintegy 600 arcképet rajzolt és festett. Megtanulta a bronz-, kő-, és faszobrászatot, valamint a terrakotta- és éremkészítést is. Miután visszatért Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott. 1957 és 1980 között a budapesti Tudományegyetem tanára, tanszékvezetője volt. 1980-ban nyugdíjba vonult. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet.
Több mint 25 könyvet és számtalan szakcikket írt.
(Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/László_Gyula_(történész)
Egy New Yorkban tartott előadásán mondta a következőket: egy Budapesten megrendezett régészeti konferencián orosz tudósok mondták, hogy ha a Kárpát-medencében a honvisszafoglaláskor szlávok éltek volna, most szlávul beszélnénk itt és nem magyarul. Szlávok csak a történelmi Magyarország peremvidékén élhettek kis létszámban.
—
MAHMÚD TERDZSÜMAN
1510 – 1575
Bajor származású, Szülejmán szultán tolmácsa, diplomata. 1543-ban Székesfehérvár királyi könyvtárának elégetésekor mentett meg egy latin nyelvű krónikát, mely több kutató szerint az eredeti ősgesta volt. A királyi könyvtár titkos anyagaként kezelhették, mert anyaga még a középkori krónikákban sem volt ismeretes. Ezt fordította le Terdzsüman és a szultánnak ajándékozta. A TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ közép-oszmán-török nyelven írt kódexet Vámbéry Ármin hozta keletről és ajándékozta 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémiának. Budenz 1861-ben ‘silány őstörténeti munkának’ nevezte, ezért több mint 100 évig nem foglalkozott vele senki. 1971-ben Dr. Blaskovics József, a prágai Károly Egyetem turkológus professzora, megkezdte fordítását. A Tárih-i Üngürüsz 1982-ben jelent meg először és hihetetlen messzi távlatokba vezeti vissza Magyarország történetét.
—
MARJALAKI KISS LAJOS
Kisújszállás, 1887. december 18. – Miskolc, 1972. május 1.
Régész-történész, tanár, geográfus. A Magyar Földrajzi Társaság miskolci osztályának alapító tagja (1957). Kilenc gyermekes családban ő volt az egyedüli, aki tovább tanulhatott. Debreceni ref. Kollégiumban végezte tanulmányait, ahol 1906-ban tanítói oklevelet szerzett. 1906-7-ben Szinpetriben (Borsod megye), majd szülőfalujában volt elemi iskolai tanító. Középiskolai tanárképzője elvégeztével magyar, történelem és földrajz szakos tanárként működött tovább; 1913-1918-ig Abrudbányán, Erdélyben. Ugyanekkor a Kolozsvári múzeum régészeti munkájában is részt vett. Mint tudós, történész, a régészet, nyelvészet, néprajztudomány kutatója maradt egy életen át. Tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, rendszeresen levelezett kora szinte valamennyi szellemi nagyságával. Szakkönyveit, tanulmányait a miskolci Herman Ottó Múzeum adja ki. Igen sok még a kiadatlan kéziratos gyűjteménye.
—
NÉVTELEN MAGYAR TÖRTÉNET (1740)
Az isztambuli Núruoszmánije Könyvtár 3386/5. sz. kéziratának 63-101. lapjain egy eddig ismeretlen magyar történelmi tárgyú mű szerepel, melynek sem címe, sem szerzője nincs feltüntetve. A kéziratra Prof. Orhonlu Cengiz bukkant rá, és 1975-ben rövid ismertetést közölt róla a “Türk-Macar kültür münasebetleri” (Istanbul, 1976) c. könyv 160-169. oldalain.
A szerzőre a műben semmiféle konkrét megjegyzés nincs. Az a körülmény, hogy a magyar személy- és helynevek csaknem kivétel nélkül helyes magyar kiejtés szerint vannak írva, a német nevek viszont sokszor erősen el vannak torzítva, a szerző magyar voltának bizonyítéka. Az viszont, hogy az erdélyi eseményekkel bővebben és részletesebben foglalkozik, mint a magyarországiakkal, erdélyi származását bizonyítja… A szerzőből aztán hithű jámbor muszlim és lelkes oszmán-török lett. Erre több megjegyzés is rámutat. (Dr. Blaskovics József jegyzete)
—
DR. PADÁNYI VIKTOR
Vatta, Borsod, 1906. január 26. – Melbourne/Moorabbin 1963.december 2.
Történész, nyelvész, író. Középiskolai tanulmányait Egerben és Budapesten végezte. A szegedi és a budapesti tanárképző főiskola elvégzése után a szegedi tudományegyetemen történelemből, filozófiából és magyar irodalomból doktorált. Magyarországon oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozott. Tanított Tarnamérán, Törökszentmiklóson és Kiskunfélegyházán, majd Szegeden az egyetemen. Kiválóan zongorázott, hegedült és festett. Szülei és felesége Csősz Emília szintén tanárok voltak. Három fiúgyermek édesapja. Padányi nemzeti gondolkodó volt.
Magyarországról 1945-ben távozott. 6 évig a bajorországi Oberammergauban, majd 1951-től az ausztráliai Melbourneben élt, ahol mint könyvelő, műszaki rajzoló és tanár működött. A magyar nemzeti emigráció kimagasló tagja, kiváló történelem tudós, neves közíró, számos történelmi mű, filozófiai tanulmány alkotója. Tanulmányai, könyvei főleg a magyar őstörténetre vonatkoznak. Főbb művei: A nagy tragédia 1952, Vázsoly, Vérbulcsú 1954, Tér és Történelem 1955, Rákóczi 1961, Sumir Magyar nyelv lélekazonossága 1962, Dentu-Magyaria 1963, Egyetlen menekvés 1967. Írt azonban tankönyvet, regényeket, novellákat, verseket és színdarabokat is.
“Izzó haza és fajtaszeretete párosulva törhetetlen igazság-kereséssel, minden megjelent művéből felénk sugárzik. Írásai örökké hirdetik emlékét”.
—
PRISZKOSZ RÉTOR (PRISCOS RHETOR)
Panion, Trácia, 415 – 473(?)
Bizánci történetíró. II. Theodosios császár megbízásából Maximinosszal együtt, követként 449-ben Atilla hun király udvarában járt és beszámolójában részletes leírást adott a hunokról, valamint a királyi udvarról. Művéből csupán töredékek maradtak meg.
—
RANSANUS PETRUS
1428–1492
Szicília püspöke, olasz humanista, két évet töltött a magyar királyi udvarban mint a nápolyi király követe s ezután írta meg könyvét Magyarország történetéről: Epithoma rerum Hungarorum. Ez a könyv a hiteles Corvinák egyike, de soha nem volt Mátyás király könyvtárában. A Ransanus-kodex 1490-ben készült el, azt a király halála miatt a szerző már nem tudta számára átadni. Két év múlva Ransanus is meghalt, s akkor egyik rokona, egy Palermo-i dominikánus átfestette a címlapon Mátyás és Beatrix címerét, helyükre Ulászló II. és Bakócz Tamás címerét téve. A kódex az Ulászló emlékek között szerepel.
—
SZENTKATOLNAI DR. BÁLINT GÁBOR
Szentkatolna, 1844. március 13. – Temesvár. 1913. május 26.
Nyelvész, az eszperantó nyelv első magyarországi terjesztőinek egyike. A nyelvek kiskorától ragadtak rá. Mire leérettségizett, 12 nyelven beszélt beleértve az ókori klasszikus nyelveket. Pesti és bécsi tanulmányai alatt fordult a keleti nyelvek felé, mert kutatni akarta a székelység eredetét. Számtalan keleti nyelvet megtanult, pl. török, kazáni tatár, kalmük, mongol, arab, kínai stb. (nincs pontos adat mennyi és milyen nyelveken beszélt, írt és olvasott). Azonban tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, a török eredeztetést sem támogatta. Azt állította, hogy a magyar a 150 milliós turáni nyelvek egyik önálló ága, s a hun és szkíta nyelvvel hozta kapcsolatba. (Mennyire igaza volt! A párizsi Sorbonne egyetemen nyelvészek összehasonlításokat végeztek számítógépekkel a nyelvek ősiségét illetően. Azt vizsgálták, mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az ősetimonokból, alapszavakból. Megdöbbentő eredményre jutottak: a mai angol nyelv 4% etimont, a latin 5%, a héber 5%, a csendes-óceáni nyelvek 7%, az indiai mundakhol 9%, a tibeti szanszkrit 12%, az ős-török, türkmén 26%, a mai magyar nyelv 68% ősetimont tartalmaz! Szentkatolnai Bálint Gábort igazolta a kutatási eredmény. A magyar önálló ősnyelv!) Külföldi sikerei ellenére hatalmas tudását Magyarországon életében nem ismerték el igazán.
Élete évszámokban:
1871-1874 – Orosz birodalomban kutatott (kazáni tatárok, nyugat-mongol kalmükök között Asztrahánban, Szentpéterváron, Mongólia)
1875-1877 – Budapesti Egyetem (ma ELTE) magántanára. Részt vett gróf Széchenyi Béla indiai expedíciójában.
1879-1892 – önkéntes száműzetésbe vonult és elhagyta az országot. Az oszmán birodalomban dolgozott, majd Dél-Európa városaiban egyetemeken tanított.
1893-1912 – a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ural-altáji tanszék vezetője és tanára. Az Erdélyi Múzeum című folyóirat közölte írásait, többek között kaukázusi, kabard tanulmányait is.
1895-ben a Zichy-expedíció tagjaként a Kaukázusban járt.
—-
THURÓCZI JÁNOS
1435 – 1490 körül
Királyi ítélőmester, krónikaíró. Pályafutását Pálóci László országbírónál kezdte, 1467-től konventnek, országbírónak jegyzője, 1486-tól Drági Tamás ítélőmester mellett 1486-1488 között személynöki ítélőmester volt 1488-ban lett a király protonotáriusa. A Thuróczy-krónika szerzője, amellyel feltehetően 1486-ban kezdett el foglalkozni és 1487. aug. 17. után fejezte be művét. Könyve Chronica Hungarorum címmel két budai könyvkereskedő költségén 1488-ban, egy időben két helyen, Augsburgban és Brünnben jelent meg, számos fametszettel ellátva. A magyarországi reneszánsz jelentős irodalmi alkotása.
—
VARGA CSABA
Mezőcsokonya, 1945. október 28. – Pilisszentiván, 2012. június 15.
Matematikus, grafikus, íráskutató, filmrendező, filmproducer, festőművész, táncművész, zeneszerző, író. Nős, négy gyermek édesapja. Alapfokú tanulmányait Mezőcsokonyán, Mohácson és Kaposvárott végezte. 1968-72 között Pécsett elvégezte a Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát. 1970-ben készítette el első amatőr filmjét. 1972-ben Pécsett animációs műhelyt hozott létre, majd megalakította az “Yxilon” Filmstúdiót. E stúdióból 1979-ben a Pannónia Filmstúdióval közösen megszervezte a Pécsi műtermet, amelynek egy ideig igazgatója volt. Első, hivatalosan jegyzett filmje, a Változások-változások 1977-ben készült. 1985-ben költözött Budapestre. 1988-ig a Pannónia Filmstúdió munkatársa. 1989-ben Erkel Andrással megalapította a Varga Stúdiót. 1997-től a Minores Animációért Alapítvány elnöke. 1992-től számos világsikerűvé vált film producere volt. Műveivel több mint 50 fesztiváldíjat nyert. 1999-ben létrehozta a Fríg Könyvkiadót. Rendszeresen kapott meghívást nemzetközi filmfesztiválok zsűrijébe. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma több művét őrzi.
A rendkívül sokoldalú művész 1999-től foglalkozott az írás eredetével és az őskori műveltséggel. A kőkori látásmódot, írásbeliséget és az ősnyelvet kutatta. Erről több könyvet írt. Művei izgalmas olvasmányok, hiszen nem kevesebbet állít, minthogy messzi a kőkorban – 45 ezer éve – kitaláltak egy nyelvet, amely még ma is él, és amelyből a magyar nyelv őrzött meg a legtöbbet. Kutatási eredményeit nagy meggyőző erővel adta elő.
—
VARGA GÉZA
Biharkeresztes, 1947. október 4. –
Amatőr kutató, írástörténész. Református családban született, a szülei postatisztviselők, a nagyszülei többgyermekes szegényparasztok. Felmenői között székelyek, kunok és besenyők is vannak.
A budapesti Szabó József Geológiai technikumban technikusi végzettséget szerzett és az alföldi kőolajtelepek kutatásban vett részt. Munka mellett tovább tanulván, öt felsőfokú képesítésre tett szert műszaki és társadalomtudományi területeken. A rendszerváltásig geológiai és számítástechnikai munkakörökben dolgozott az olajiparban és az alumíniumiparban. Szoftvert írt, amely a krígelést és a háromszöges készletszámítási módszert ötvözte és alkalmazta a bauxitkutatásban (készletszámításban és térképszerkesztésben). Az 1970-es évek elejétől kutatja a székely írást, az elmaradt rendszerváltás óta fő tevékenységi területe az írástörténet (a székely rovásírás eredetének kutatása).
1965-ben államellenes izgatás előkészülete gyanújával két társával együtt letartóztatták. A vád szerint röpcédulázásban és a gellérthegyi Szabadság-szobor előtt állt szovjet harcos szobrának felrobbantására tett előkészületekben vett részt. Két hét előzetes fogvatartás után kiengedték, mert a BTK az izgatás előkészületét nem rendelte büntetni (nem volt ilyen bűncselekmény) s mert nem merült fel terhelő bizonyíték.
A rendszerváltáskor Simon Péterrel és Forrai Sándorral együtt határozták el az Írástörténeti Kutatóintézet alapítását, amelynek az egyik vezetője és kutatója.
Nős, nyugdíjas, négy fia és négy unokája van. Egy őrségi parasztházat ad ki turistáknak. Közel tucatnyi kötete jelent meg (magyar, német és angol nyelven), mintegy 1700 cikket írt. (Forrás: hu.metapedia.org)