Az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként egy ER-PAT, ER-PET, azaz Árpád nevű királyt tisztelnek, akinek neve mellett gyakran szerepel az őshazájára, a Zab folyó vidékére utaló ZAB név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át. (A Nagy és Kis Zab folyó Észak-Mezopotániában (ma Irak) található.)
Michael Haberlandt, Ethnology (1920 London): A görögös formában írt Osiris, aki Kr. e. 3400–3200 táján uralkodott, magát szintén ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta.
(Budge E. A. Wallis: The Book of the Dead, London 1956)
(Kubinyi Tamás, Álmos hét könyve – IV., 62. old., Agora Kiadó, Budapest 2010)
A Szabir-magyar őshaza a Kr. e.-i tizedik évezred utolsó harmadától létezett a Tigris folyótól keletre, a Nagy és Kis Zab folyók mentén… A SA, SU subar ősnépről már a legrégibb ékírásos agyagtáblák írnak. Az agyagtáblákon subarnak megjelölt népet P. Dhorme azonosítja a klasszikus történetírók Saspeires, Sapeires, Sabeires, Sabiroi és Saberoi (vagyis szabir) elnevezések alatt feltüntetett népnevekkel. (Revue d’assyrologie et d’archeologie oriental VIII., 1911, című őstörténeti folyóiratban ‘Subartou-Mittani’ alcímen). Ez a megállapítás fényesen igazolja, hogy Mezopotámia autochton (eredeti) őslakos subar népe az ókori történetírók szabir népcsoportja, amely sokféle elnevezéssel bár, de egyértelműen a mi honvisszafoglaló szabírjainkat jelenti…
Az orosz Patkonov A szabirok nemzetisége című könyvében a honvisszafoglaló magyar népnek legalább egy törzsét a subar-szabir néppel azonosítja.
A szintén orosz Halokova régész megállapítja, hogy a volgai Bolgárország Szuvartu nevű városának a neve a magyarok őseivel függ össze, mivel a magyarok ősi neve szavar volt, mely eredetileg a szabir-szavir népnévre vezethető vissza.
Bobula Ida az Origin of the Hungarian Nation c. könyvének 50. oldalán írja, hogy amikor a magyarok a 9. század közepén a meotiszi mocsárvilágban laktak, akkor még magukat szabiroknak nevezték.
Badiny Jós Ferenc a Ősi Gyökér magyar kulturális szemle 1990. május-júniusi számának 59. oldalán a következőket írja: “Előbb, vagy utóbb azonban minden magyar kutatónak el kell ismernie azt a tényt, hogy a tatárlakai írásbeliségtől (Kr. e. 5200) kezdődően a Kárpát-medencében írásemléket visszahagyó SA-SAPIR nép történetét kell kutatnunk.”
Az istenes honfoglalók (1986) című könyvének 16. oldalán olvasható: “Árpád ükunokáiról – Tormásról és Bulcsúról – írja a Biborban született bizánci császár – aki az Árpád-fiaknak a bizánci császár vendégbarátja méltóságot ajándékozta, – hogy az Árpád-fiak magukat a szabir nemzetségből valónak vallották.
A magyarság őseit a szabirokkal köti össze Dümmert Dezső is, aki Az Árpádok nyomában c. könyvének 33. oldalán így ír: Jordanes és bizánci írók említik a hunokhoz tartozó népek között a Szkitiában, a Meotisz (a mai Azovi-tenger) mellékén lakó szavirokat is…” Konstantinnak A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio) szóló munkája tehát hitelesen őrizte meg azt a valóságot, hogy a magyarok őseit – legalább is a nép egy részének őseit (a Megyer fejedelmi törzset, Árpád törzsét mindenképpen K.M.E.) a szavirok között kell keresnünk.
A Kárpát-medence honvisszafoglaló magyarsága történetéből a szabirokat kihagyni nem lehet. Padányi Viktor Dentumagyaria című könyvének 240. oldalán így foglalja össze idevonatkozó megállapítását: “A szabirság történetével lehetetlen foglalkozni anélkül, hogy annak feltűnő komplexumát tárgyalás alá ne vegye az ember, és ez a komplexum a modern formában magyar névnek feltűnő és évezredeken át állandó előfordulása a szabir földdel és szabir néppel kapcsolatban.
A régészeti leletek is igazolják, hogy a Felső és Alsó Zab folyó (Nagy és Kis Zab folyó) vidékéről – a szabir őshazából Kr. e. a 10. évezredből indul útjára a szabir-magyarok őstörténete.
(Bíró József, Szabirok, http://www.szabir.com )