(részletek)
Endrey Antal
Mikor a honszerző Árpád hadai 895 őszén átkeltek a Kárpátok hágóin, azzal a feltett szándékkal indultak az új haza elfoglalására, hogy ott helyreállítják Atilla király országát…
A magyarság már Lebédiában készült a Kárpát-medence elfoglalására, és Etelköz csak felvonulási terület volt, hogy ezt végrehajtsa. A magyar szállásokon évszázadokon át Atilla király országáról zengtek az igricek és a regösök kobzai, ennek emlékét őrizte szívében minden magyar, ennek visszaszerzésére szőtték a vezéreik terveiket, és erről álmodoztak a magyar anyák, mikor az új nemzedék bölcsőjét ringatták.
A honfoglaló magyarok magukat a hunokkal egy népnek, Atilla hun birodalma jogos örököseinek tekintették. Nemzeti étoszuk középpontjában ennek a birodalomnak a visszaállítása állt. A hunokkal annyira azonosították magukat, hogy középkori krónikáink a honfoglalásról mint a magyarok második bejöveteléről beszélne, Atillát magyar királynak, a hunok honfoglalását a magyarok első bejövetelének tekintik…
A hun örökség gondolata átütő erővel jelentkezik már első fennmaradt krónikánkban, Anonymus 1200 táján írt Gesta Hungarorumában. Anonymus a magyar honfoglalás történetét foglalta írásba, éspedig igen részletesen. Munkája vezérfonala, mely újra és újra felbukkan, Álmos vezérnek és fiának, Árpádnak, Atillától való egyenes leszármazása. Már az új haza megválasztását és Álmos fejedelemmé választását is ezzel indokolja…
A magyarok tehát azt akarták, hogy olyan dinasztia vezesse őket a honfoglalás nagy művében, amely már egyszer uralkodott azon a földön, s melynek ahhoz az országhoz jogcíme volt. Ez a dinasztia volt Atilla király országának jogos örököse, ettől nyerte Álmos és egész nemzetsége különleges karizmáját. Anonymus ezzel magyarázza az új haza népének gyors behódolását is:
“A föld lakosai, a szlovének pedig megérkezésükről értesülve, szörnyen megijedtek, és önként meghódoltak Álmos vezérnek, mivel hallották, hogy Álmos vezér Atilla király nemzetségéből származik.”
Mikor Álmos után Árpád veszi át a vezéri hatalmat, ő is erre hivatkozik Zalán bolgár fejedelem követeihez intézett beszédében: “Az én ősapámé, a nagy hatalmú Atilla királyé volt a Duna-Tisza közén elterülő föld…”
Mén-Marót népe is ennek tudatában adja meg magát: “Tudniillik az itt lakók mindnyájan kimondhatatlanul rettegtek tőlük, mivel hallották, hogy Árpád apja, Álmos vezér, Atilla király nemzetségéből származott…”
… Ugyanakkor a különböző kiskirályok, akik a Kárpát-medence egyes részeiben uralkodtak, mint betolakodók, Atilla király országának bitorlói szerepelnek. Mikor Zalán vezér vonakodik egész területét önként átadni a honfoglalóknak, Árpád ezt üzeni neki: “Megparancsoljuk uratoknak, Zalán vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak szaladni tud, hordja el magát a bolgárok földjére, ahonnan ősapja ide telepedett a mi ősapánknak, Atilla királynak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat indítunk.”
Árpád és vitézei nem is késlekednek, hanem a betolakodókat győzelmes csaták sorozatában kiverik őseik örökéből…
A bevonulás Atilla király városába (Budára) tehát a jogos örökös hazatérése volt, aki birtokába vette nagy elődje földjét. A dinasztia méltóságán esett csorba ki lett köszörülve, a dolgok rendje helyreállt. Megkezdődhetett az országépítés nagy munkája, Atilla király országának újjáépítése.
Anonymus nemcsak a honfoglalást vezető Álmost és fiát, Árpádot tekinti Atilla király jogos örököseinek, hanem az egész honfoglaló nemzetet is. Ez a nemzet pedig a szittya nemzet, amelyből Atilla király is származott.
(Endrey Antal, Az ország koronája, Boldogasszony Könyv- és Lapkiadó, Hódmezővásárhely, 1999, 9-12 old.)