Ransanus Petrus, olasz humanista, Mátyás király udvarában élt mint követ és megírta Magyarország történetét. Könyvében a Turul nemzetség reinkarnációját a következőképpen írja le:
Emese álmodik. Megjelenik egy Turul madár nagy ragyogással, berepül Emese méhébe, majd ezt követően ugyanez a Turul madár nagy fényragyogások között kijön Emese ágyékából mint egy hatalmas fénylő folyam, és a földkerekség minden pontjára fénylő sugarakat bocsájt ki magából és az egész földet bevilágítja.
Hatalmas fényerőről van szó, amikor maga a Turul csillag ölt testet Emese méhében és általa reinkarnálódik a Szent királyok nemzetsége. Álmos és Árpád a tejút vonalát, fekvését követik a csillagos égbolton, s maga a tejút vezeti be ezt a népet a Kárpátmedencébe.
Amikor a Turul nemzetség – az Árpádház – 1301-ben kihal, a magyar nemzet kétségbe van esve. 1303-ban Ákos nembéli István országbíró III. Endrére hivatkozva mondja:
„Szent István atyai törzsökéből, véréből kihajtott aranyágacska törött le és az ország Rachelként siratja utolsó természetes királyát… fejvesztve megrendülten és megdöbbenve keresi azt, hogy hogyan lehet királyt találni, hogyan lehetne pótolni ezeket a királyokat…”
(Szántai Lajos előadásából: A TURUL NEMZETSÉG)
Szántai Lajos előadásaiban a Turul nemzetségről, vagyis a Árpádokról, a királylányokat beleértve, szent királyok dinasztiájáról beszél következetesen. És Magyarországról, ahol ez a szent királyi dinasztia uralkodott 500 éven át, pedig azt mondja: „Magyarország a világmindenség fényének hazája.”