Padányi Viktor
A kievi kovácsipar honfoglalás-előtti történetünknek egy fontos, komoly, de eddig még kellően fel nem dolgozott fejezete. Európa gazdaságtörténetének “Nagyipar” című fejezete nem Nyugat-Európában a 14. században kezdődik, hanem itt. A kievi kard a 9. század második felére már világkereskedelmi exportcikk lesz. A Kárpátok ölén az új hazát a magyarok majd itt készült kardokkal fogják elfoglalni. Kievet a szabir (magyar) kardok teszik híressé.
790 körül Edemen (Árpád dédapja) a kagán, s a fiatal uralkodóval Dentu-Magyaria terjeszkedése is megindul… Mire az évszázad elbúcsúzik, birtokukba kerül az egész Felső-Donec-vidék is. Az északi irányba való előrehatolás közvetlen oka a Felső-Donec-régió vasérctelepei, ahol az orosz archeológiai ásatások szabir telepeket tártak fel, amelyek egyikét pl. még az első világháború előtti időben is Suwar-nak hívtak. Ezek viszonylagos közelsége helyezi a szabir kovácsipar központját Kievbe. Ezzel új szakaszba lép Dentu-Magyaria története és ez a szakasz a gyors iparosodás szakasza. Európa keleti felének híres középkori ipara a kardgyártás ezzel megindul.
A kievi kardok egy ideig az ősi szabir, vagy ha úgy tetszik magyar formára készülnek. Ez egy 78 cm hosszúságú, enyhén hajlott penge, amelynek felső végén, a rövid keresztvas fölött a kard vonalához képest egy kissé tompaszögben hátrafelé hajolva van a markolat, nem egyenesen, mint ma. A penge alsó harmada elvékonyodik, kiszélesedik s kétélű, hogy a csapás után az emeléssel fogáscsere nélkül vágni lehessen vele (az ellenfél lovának a hasát). Mikor aztán az exportra gyártás fokozatosan kialakul, erre a célra egyenes markolatú, kétélű kardokat is kezdenek gyártani. Ezek a délkaukázusi kovácsolási rendszer szerint készült kétélű kardok a korban igen ismeretesek és honfoglaláskori magyar sírokban is előfordulnak.
A kardkovácsolás ősi szabir ipar, ez a nép talán a nevét is a szablyától kapta. Ez az ipar a Kaukázusban a szumir idők óta folyik, hisz a vaskor Előázsiában évszázadokkal előzi meg az “európai” vaskort. Nagy Sándor bámulva nézi a kaukázusiak vaskészítményeit. A derbenti és Terek-völgyi zárok roppant falainak köveit vaskapcsok tartják össze.
A vasipar olyan fontos eleme a Káspi-népek törzsszövetségeinek, hogy annak irányítója és főnöke, a tarchán, vagy magyarban tarján, a kovácskirály rangban mindjárt a kagán és a horka után következik és a kagán törzse mellett, rangban és fontosságban a kovácsok (bányászok, kohászok) törzse, a tarján törzs a második.
Dentu-Magyaria kovácsiparának kiépülése Edemen korában indul meg. A nyersvasat eleinte a Kaukázusból szerzik be, amíg rá nem jönnek, hogy a Felső-Donec-vidékén vasérc lerakatok vannak, ahonnan a nyersvas a Deszna folyón Kievbe szállítható. A kievi műhelyek a nyolcszázas évek elején keletkeznek s a század első harmadára már teljes üzemben vannak. Ennek védelmére és biztosítására építteti Ügek (Árpád nagyapja) a várat, amelynek eredeti neve talán Keve lehetett. (Kiev nevét Vernadsky is a kő szóból származtatja. Árpádkori alakja “keő” esetleg éppen “keőv”, amint az elkopott “v” a ragozásban meg is jelenik. Ősi, Árpádkori nemzetségnevünk a “Keve” is a kő-ből származik).
A kievi kovácsipar a 10. és 11. századokban éri el tetőpontját és a magyarok távozásakor visszamaradt szabir mesterek és leszármazottjaik folytatják. A magyarság kardszükségletét még a honfoglalás után is jó ideig (Géza /972-997/ koráig) Kievből elégíti ki, ahol magyar kardgyártási üzemek és magyar családok maradnak.
(Padányi Viktor, Dentumagyaria, Editorial Transsylvania Könyvkiadó Vállalat, Buenos Aires, 1963, 317, 338-339 oldalak)
