A Nimród-monda háttere
Dr. Endrey Antal
Középkori krónikáink a magyarság első őseként a legendás Nimródot jelölik meg. Nimród először Kézai Simon, Kún László udvari papja, 1282 körül írt Gesta Hungarorumában lép fel a magyar történetírásban. Kézai elmondja, hogy a vízözön után kétszázegy évvel az óriás Nimród egész nemzetségével hozzáfogott a bábeli torony építéséhez. A nyelvzavar után Evilát földjére költözött, és ott felesége, Enéh két ikerfiút szült neki, HUNORT és MAGYART. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Ezt a történetet több mint húsz középkori magyar krónika megismétli, sőt még egy német krónikás is átvette.
Ki volt Nimród?
Neve már a Bibliában is szerepel, mint Noé legrosszabb fiának, Kámnak egyik leszármazottja. A Biblia első könyve, a Genezis, ezt írja róla: „Nimród volt az első uralkodó a földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt, innen a mondás, ‘Akárcsak Nimród, hatalmas vadász az Úr előtt’. Birodalmához tartozott Bábel, Erek és Akkád, valamennyi Sinár földjén.” A Genezist kb. Kr. e. 950-ben írták. Az idézett szöveg arra utal, hogy Nimród már akkor is legendás hírű személy volt, ki már kissé elmosódott a történelem homályában.
A modern történettudomány minden különösebb vizsgálat nélkül ‘szép mesének’ nyilvánította a magyar Nimród-mondát, Kézait pedig azzal vádolta meg, hogy Nimródot egyszerűen csak kölcsönvette az Ószövetségből, hogy a magyarságnak elfogadható bibliai őst szerezzen.
A feltett kölcsönzésnek azonban sok akadálya van. Nimród ugyanis mint Kám leszármazottja szerepel a Bibliában, viszont a keresztény egyházatyák, kiket Kézai jól ismert, a magyarokat és a hunokat egyöntetűen Noé másik fiától, Jáfettől származtatták. Ha tehát Kézai egyszerűen a Bibliából szedte volna Nimródot, az egyház tanítása ellen járt volna el, Kám nemzetségében keresve őst nemzetének. Ezt pedig mint katolikus pap, főként mint a király saját lelkésze, nem tehette meg.
A Biblia arról sem tud, hogy a bábeli tornyot Nimród építette volna. Viszont az araboknak van egy ősrégi mondájuk, hogy a bábeli tornyot Nimród építette, mert meg akarta látni Ábrahám Istenét. Hasonló mondák más népek közt is maradtak fenn Mezopotámiában és a Közelkeleten. Ezekről azonban Kézai nem tudhatott. Honnan került tehát ez a motívum krónikájába?
A modern bibliatudomány azt is megállapította, hogy a Genezisben Noé leszármazottaiként szereplő személyek nem egyéneket képviselnek, hanem népeket és országokat, s hogy az ószövetségi zsidók Kám nemzetségébe azokat a népeket sorozták, melyek legveszedelmesebb ellenségeik voltak. Nimród a régi arab legendákban következetesen mint Ábrahám ellensége szerepel. Minthogy Ábrahámot az arabok éppúgy ősüknek tekintették, mint a zsidók, ez a szembeállítás arra utal, hogy Nimród népe a szemita népeknek igen veszedelmes ellensége lehetett és felettük uralkodott is.
Nimródnak ez az ellenszenves beállítása a későbbi zsidó irodalomban is megmaradt és a korai keresztény egyházatyák is átvették. Így pl. a ‘Naftali testamentuma’ című apokrif zsidó irat az istentelen Nimródról beszél, aki a népeket Isten ellen lázadásra vezette. Szent Izidor szerint Nimród tanította a perzsákat a tűz imádatára, „a fekete Kus fia, fedezte fel a csillagászatnak és mágiának gonosz tanait.”
A fentiekből kitűnik, hogy Nimród a Kézai korában közkézen forgó egyházi irodalomban egyáltalán nem szerepelt rokonszenves személyként, akit egy tisztességes katolikus pap nemzete
számára kívánatos ősnek tekintett volna. Kézai tehát nemcsak a Biblia korában divatos értelmezésével, de egész keresztény műveltségével szállt szembe, amikor a magyarságnak Nimródtól való származását nyíltan megvallotta.
Jellemző, hogy a Képes Krónika szerzője, aki Nagy Lajos korában írt, vitába száll a Nimród-mondával, hangsúlyozva, hogy az ellentétben áll az egyházatyák tanításával, de amikor egy későbbi fejezetben az Árpád-ház családfáját sorolja fel, Álmos vezért maga is Nimród egyenes leszármazottjának tünteti fel. Az Árpád-háznak tehát kellett lenni egy hivatalos családfájának, melynek elején Nimród szerepelt, s ez még bizonyára a honfoglalás korából, a (nyugati) kereszténység felvételét megelőző időkből származott.
Érdekes megjegyezni, hogy egy angol történész, Tawnley-Fullam, már 1911-ben felvetette a gondolatot, hogy a Nimród mondában foglalt magyar hagyomány független a Bibliában foglalt mózesi hagyománytól. Ezt a véleményt a magyar történészek teljesen mellőzték, bár a jónevű Westminster Review-ban jelent meg.
A magyar Nimród-monda elemei tehát arra utalnak, hogy a magyarok még abban az időben kezdték el Nimródot ősüknek vallani, amikor maguk is Mezopotámia vidékén éltek és ott szemita népek felett uralkodtak.
(Kiss – Lapok, 5. szám, Buenos Aires, 1979)